Az aktuális rész ismertetője: 2017-ben ismét a felnőtteké a népzenei és néptáncos tehetségkutató színpada. A házigazdák Morvai Noémi és Novák Péter. Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Diószegi László, Sebő Ferenc és Zsuráfszky Zoltán zsűritagok döntésére az elődöntők során 48 produkció vár, a továbbjutókra azonban a középdöntőkben már a nézők is szavazhatnak. A december 29-i fináléban, azaz a döntőben pedig kiderül, hogy kik lesznek a zsűri által megválasztott kategóriagyőztesek, és ki az, aki a közönségdíjat kapja.
A műsor ismertetése:
Indul az ötödik évad, méghozzá felnőttelkkel! 2017-ben ismét több mint ezer tehetség állt a területi zsűri elé, elsőként a Körösök szívében, Szarvason. Látványos produkciók, új egyéniségek és megszokott Páva hangulat _ a Dél-alföldi régióban.
Hozzászólások