Az aktuális rész ismertetője: Az egyik tehetséges gyakornok Garcia segítségét kéri egy zaklató miatt. Garcia először egyedül próbál utánajárni az ügynek, ám amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a zaklató teljesen átvette a lány élete felett az irányítást és kínzásokkal fenyegeti, hivatalossá válik az ügy, és az egész csapat ezen az ügyön kezd dolgozni. Közben Prentisst beperli egykori szomszédja, aki azzal vádolja, hogy az FBI ügynök illegálisan megfigyelte.
A műsor ismertetése: A Criminal Minds az FBI egyik elitegységének az életét mutatja be. A maroknyi csapat célja, hogy Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodásmódját feltérképezze, és ezzel megelőzze a további bűncselekményeket. Felkeresik a tett helyét, a célszemély személyes terét, otthonát vagy a munkahelyét, hogy a lehető legjobban azonosulhassanak vele. A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. A 8. évad Emily távozása alaposan megviseli a csapatot, ám nem sokáig kell várniuk az új munkatársra. Alex Blake hosszú évek óta vágyott arra, hogy Hotchner csapatába kerüljön, és mindent meg is tett érte. Most végre esélyt kap arra, hogy bizonyítson, az öröme azonban nem teljes. Az osztály vezetője, Strauss ugyanis korábban alaposan lejáratta, és bár Strauss bocsánatot kér tőle, kettőjük múltja beárnyékolja a csapat jövőjét is.
Hozzászólások