Akik a vadonban élnek (A vademberek Ben Fogle-lal) / Kalifornia

Bakancslistához adom
Where the Wild Men Are / California
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol dokumentumfilm sorozat, IX / 8. rész, 60 perc

Értékelés:

62 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Ebben az epizódban Ben visszatér egy olyan helyszínre, ahol már járt, és egy olyan szereplőhöz, akivel az előző évben Slab Cityben, egy másik dokumentumfilm forgatása közben találkozott, és akit soha nem tudott elfelejteni. Ben érdeklődését felkeltette a DNA, egy rendkívüli, hajléktalan művész, aki egy hatalmas, törmelékből épített otthont épít. Felfedezi, hogyan telepedett le a befogadója egy olyan közösség mellett, amely a többségi társadalmon kívül él, és vajon megtalálta azt a helyet, ahol igazán önmaga lehet.

A műsor ismertetése: Mindannyian álmodozunk néha arról, hogy otthagyjuk megszokott munkánkat és hátat fordítunk a modern világ zajának és nyüzsgésének. Vannak azonban olyan emberek, akik mindent megtettek, hogy valóra is válthassák ezt az álmukat. Ben Fogle a világ legtávolabbi zugaiba utazik el, hogy találkozzon azokkal, akik lekerültek a térképről. Texasban, Alaszkában, Ausztráliában és Új-Zélandon is talál egykori sikeres üzletembereket, akik ma maguk építette kunyhóban élnek egyedül, és azt eszik, amit saját maguk termeltek meg.

Évadok:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
kiskadar69 2022 máj. 21. - 11:27:44
Ben Fogle, miközben autózik Gadácson ("Gádáksz"-nak ejti):
"Nagyon különös érzés. Mint egy szellemváros."

Megérkezik a dél-afrikai/angol házaspárhoz:
"Ez az egyik legkülönösebb hely, ahol eddig jártam."

:)
6/10
blaze86 2021 dec. 06. - 12:52:21 6/10
Aranyos töltelékműsor home office alatt, de nem több. A "vademberek" jellemzően szórakozott brit hippik, akik jó dolgukban kitalálnak valami blődliséget, aztán jellemzően pár évvel a műsor után már meg is gondolják magukat, tisztelet a kivételnek. Egy részük pedig távolról sem "vadember": egy tanyára kiköltözni az nem elvonulás a civilizációtól :D Ami tetszik, hogy sokszor érdekes helyeket mutat be, néha igazi nomádokkal (ők az idősebbek, akik már 20+ éve nyomják ezt az életformát).
10/10
offtopic
Hamu2013 2021 nov. 18. - 16:49:35 10/10 Előzmény Kit Fisto
Stukkert tartanak a fejedhez, és azt mondják közben, hogy kötelező nézni?! A TV távkapcsolód van???
10/10
offtopic
Hamu2013 2021 nov. 18. - 16:47:19 10/10
Minden epizódja tud újat mondani, Ben Fogl szinkron pedig kifejezetten kiváló választás volt. Így jó a film ahogy van.
10/10
offtopic
Hamu2013 2021 nov. 17. - 19:30:18 10/10
Szerintem szuper, mert ki hallani a filmből a Szereplők és Ben hétköznapi megállapításaiknál magasabb an ívelő bölcs megállapításaikat. Nagyra értékelem az életszemléletüket, és nagyon tudok azonosulni dologgal, mint"halál küszöbén voltam számot kellett vetni magammal, hogy érdemes volt.e élnem?"
1/10
Kit Fisto 2021 máj. 31. - 14:40:37 1/10
Élet a fagypont alatt
Beépített főnök
A vademberek Ben Fogle-lal
Ez a három legrosszabb műsor, amit itt valaha adtak. Az első és a harmadik böszme és hülye emberekről szól, a második teljesen mű, megjátszott baromság.
frankj63 2021 ápr. 05. - 21:01:09 Előzmény zsuzsica
🤩
zsuzsica 2021 ápr. 05. - 20:47:56 Előzmény frankj63
Köszönöm!
frankj63 2021 ápr. 05. - 16:33:06
Ez nem egy sima "utazós műsor", és épp ez a jó benne ! A főhősök ( általában) sikeres emberek voltak a fogyasztói társadalomban, de valami másra ( többre/kevesebbre???) vágytak, ezért kiléptek a mókuskerékből.
Azért is szeretem nézni, mert láthatom, kinek hogyan sikerült.
10/10
964tai@gmail.com 2021 ápr. 05. - 14:04:58 10/10 Előzmény frankj63
Abszolút így van, a valóságot mutatja be! Jó volt látni a vidéki Magyar emberek hozzáállását az újonnan érkező párhoz.
6/10
blaze86 2021 márc. 10. - 15:13:56 6/10
Szeretem az utazós műsorokat, ezért elfogultságból adtam 5 csillagot, de maga a műsor elég gyengus. Direkt érdekelt, mi lehet a műsor eredeti, angol neve, hát, abban is benne van a Wild, de ezekben az emberekben -legalábbis 10-ből 9-nél - semmi "vad" nincs, inkább csak flúgos angolszászok, akik valami elől menekülnek. Kár, pedig sokkal jobb is lehetne
10/10
Horvathzsu.hu 2021 febr. 18. - 15:58:55 10/10 Előzmény frankj63
Meg tudnád mondani hogy az melyik rész volt ?Köszi előre is 😊
frankj63 2021 febr. 09. - 19:29:36
Nem tudja valaki hol lehet megvenni/letölteni az összes évadot ?
frankj63 2021 febr. 09. - 19:27:54 Előzmény axis85
Így van !
frankj63 2021 febr. 02. - 10:32:58 Előzmény detox
A dél-afrikai - angol pár somogyban csúcs volt !!!
10/10
Stipan 2021 jan. 22. - 18:08:39 10/10 Előzmény Gyurma800
Nem az! Létező emberek és helyszínek!
Gyurma800 2020 aug. 06. - 21:49:27
Kamu az egész
10/10
detox 2020 jún. 09. - 21:01:34 10/10
jó kis sorozat ez. főleg a magyar vonatkozású epizód. egyesek szeretik a kihívásokat :)
Összes hozzászólás