Életre kelt könyvek / Utazás a koponyám körül

magyar dokumentumfilm sorozat, 7. rész, 29 perc, 2006

Értékelés:

10 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

10 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Révész György filmjét 1970-ben mutatták be. Az alkotás alapja Karinthy Frigyes azonos című regénye. Főszereplők: Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és a magyar színészgárda szinte valamennyi nagyágyúja. Emlékezők: két unoka, Karinthy Frigyes unokája, Karinthy Márton és Molnár Ferenc unokája, Horváth Ádám. De nem marad ki Illés György, a magyar operatőrök atyja sem, - aki mellesleg nagyon jó barátságban volt a rendezővel - és Törőcsik Mari sem, akinek egyik legemlékezetesebb "teljesítménye" fűződik a filmhez, amikor a filmben előadott kabarészám felvétele után elsőre ráénekelte a német szöveget a korábbi felvételre. És a műsorban elmegyünk a vakítóan fehér pilisvörösvári murvabányába, amit Romvári József díszlettervező választott a forgatás helyszínéül és elidőzünk a nagypapa emlékén a Centrál Kávéházban, mely az "ősök" rengeteg magánéleti "nagyjelenetének" volt a színhelye, s egy kicsit át is került a film egy Latinovits-Ruttkai jelenetébe is.

Egyéb epizódok:

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?
tea477 2012 ápr. 07. - 13:28:46 Előzmény feketevipera
Katasztrófa! Amit az Egri csillagokkal és Gárdonyival mûvelt a sorozat. Szégyen. hogy a regényt gúnyolódva, rihegve, röhögve Gárdonyin, az országút mellett a zajban üvöltve olvasta fel két "nagyszerû" fiatal. Undorító az egész és sajnos ezt mûvelik manapság a magyar irodalmi értékeivel, kényükre-kedvükre ezek.
Ahelyett, hogy megtanítanák az ilyen fiataloknak rendesen azt, amit kell, ilyen színvonaltalanságokra bátorítják õket, közben õk, a fiatalok maguk is tanulatlan, mûveletlen felnõttekké válnak. Várom, hogy a következõ adások során mit mûvelnek majd Petõfivel és a János vitézzel. Jó rihegést azon is!
feketevipera 2012 jan. 12. - 20:00:06
Alapvetõen jó a sorozat, sok érdekességet meg lehet tudni a nagy klasszikus filmek forgatásáról, a rendezõkrõl, a szereplõkrõl, akár még kedvcsinálónak is megfelel (bár nyilvánvalóan a legtöbben már látták ezeket a filmeket, és/vagy olvasták az eredeti írásmûveket). Viszont szerintem Cserhalmi György eléggé ripacsos felfogásban adja elõ a "házigazdát", ez nem igazán tesz jót a mûsornak. Ez a legfõbb negatívum, amit említeni tudok, egyébként pedig egy viszonylag jól összerakott sorozatról van szó.