Személy

A.J. Buckley

színész, producer
Született: 1978. február 1. (46 éves) (Írország, Dublin)

A.J. Buckley legismertebb szerepe Adam Ross figurája, a CSI: NY - New York-i helyszínelők briliáns labortudósa. A helyszínelő csapat technikai zsenije még a legsötétebb helyzetekben is képes humort hozni a képernyőre; ezért is válhatott mára a sorozat rendszeres szereplőjévé. A.J.-t az Odaát című széria epizódszerepében is láthattuk már, amelyben Ed Zeddmore-t, a csodabogár szellemvadász páros egyikét alakította. Szerepelt az HBO díjnyertes, Törtetők című vígjátéksorozatában, ahol az író Dave-et, a szupersztár Anna Farris betegesen féltékeny barátját alakította. Az írországi születésű Buckley hat éves korában költözött Kanadába, ahol tizenévesen már olyan sorozatokban szerepelt, mint a The Odyssey, melyet rangos epizódszerepek követtek az X-akták és a Millennium szériáiban. A Kísérleti patkányok című thrillerben nyújtott figyelemreméltó alakítása után Los Angelesben is keresett színésszé vált. Azóta több mint húsz filmet készített, melyek közül kiemelkednek a Veszélyes körök, valamint a nagy elismerést hozó Blue Car című alkotások. Ezeken túl többször is feltűnt a televíziózás legsikeresebb sorozatainak - köztük a CSI: A helyszínelők, a Nyomtalanul, a New York rendőrei és az Odaát képkockáin. További szerepei közt találhatjuk a Mit műveltél?, a Vészjelek, valamint a Sony produkciójában készült Emelt fővel: Visszavágó című filmeket. Ezeken kívül A.J. adja a Táncoló talpak című animációs film egyik pingvinjének eredeti hangját. Buckley saját produkciós irodája, a Fourfront Productions keretein belül több televíziós és mozifilm produceri munkálatain dolgozik.

  • 2017
    Seal Team 8.4 színész színész (amerikai akciófilm-sorozat, 43 perc, 2017)
    • AXN:
      • csütörtök (okt. 10.) 22:00,
      • csütörtök (okt. 17.) 22:00
  • 2015
    Otthon, édes pokol 6.3 producer producer (amerikai vígjáték, 98 perc, 2015)
  • 2015
    Dínó tesó 6.9 színész színész (amerikai animációs kalandfilm, 100 perc, 2015)
  • 2014
    Murder in the First színész színész (amerikai misztikus sorozat, 42 perc, 2014)
  • 2011
    Végzetes jóslat 4.0 színész színész (kanadai sci-fi, 2011)
  • 2010
    Karácsonyi levelek 6.2 színész színész (amerikai családi film, 90 perc, 2010)
  • 2009
    CSI: New York-i helyszínelők 8.5 színész színész (amerikai-kanadai krimisorozat, 40 perc, 2009)
    • Sorozat+:
      • csütörtök (okt. 10.) 03:15,
      • csütörtök (okt. 10.) 04:00,
      • csütörtök (okt. 10.) 15:15,
      • csütörtök (okt. 10.) 16:15,
      • péntek (okt. 11.) 03:35,
      • péntek (okt. 11.) 04:15,
      • péntek (okt. 11.) 15:15,
      • péntek (okt. 11.) 16:15,
      • szombat (okt. 12.) 03:15,
      • szombat (okt. 12.) 04:00,
      • vasárnap (okt. 13.) 19:40,
      • vasárnap (okt. 13.) 20:35,
      • hétfő (okt. 14.) 01:45,
      • hétfő (okt. 14.) 02:20,
      • hétfő (okt. 14.) 15:10,
      • hétfő (okt. 14.) 16:10,
      • kedd (okt. 15.) 03:15,
      • kedd (okt. 15.) 03:55,
      • kedd (okt. 15.) 15:15,
      • kedd (okt. 15.) 16:15,
      • szerda (okt. 16.) 03:15,
      • szerda (okt. 16.) 04:00,
      • szerda (okt. 16.) 15:15,
      • szerda (okt. 16.) 16:10,
      • csütörtök (okt. 17.) 03:15,
      • csütörtök (okt. 17.) 04:00,
      • csütörtök (okt. 17.) 15:10,
      • csütörtök (okt. 17.) 16:10,
      • péntek (okt. 18.) 03:10,
      • péntek (okt. 18.) 03:55,
      • péntek (okt. 18.) 15:15,
      • péntek (okt. 18.) 16:15,
      • szombat (okt. 19.) 03:15,
      • szombat (okt. 19.) 03:55,
      • vasárnap (okt. 20.) 19:40,
      • vasárnap (okt. 20.) 20:40,
      • hétfő (okt. 21.) 01:50,
      • hétfő (okt. 21.) 02:50
    • Cool:
      • csütörtök (okt. 10.) 05:00,
      • csütörtök (okt. 10.) 06:00,
      • péntek (okt. 11.) 05:00,
      • péntek (okt. 11.) 06:00,
      • szombat (okt. 12.) 15:55,
      • szombat (okt. 12.) 17:00,
      • szombat (okt. 12.) 18:00,
      • vasárnap (okt. 13.) 00:55,
      • vasárnap (okt. 13.) 01:55,
      • vasárnap (okt. 13.) 02:40,
      • vasárnap (okt. 13.) 14:10,
      • vasárnap (okt. 13.) 15:10,
      • vasárnap (okt. 13.) 16:10,
      • hétfő (okt. 14.) 05:15,
      • hétfő (okt. 14.) 06:00,
      • kedd (okt. 15.) 05:15,
      • kedd (okt. 15.) 06:00,
      • szerda (okt. 16.) 05:15,
      • szerda (okt. 16.) 06:00,
      • csütörtök (okt. 17.) 05:15,
      • csütörtök (okt. 17.) 05:55,
      • péntek (okt. 18.) 05:15,
      • péntek (okt. 18.) 06:00,
      • szombat (okt. 19.) 15:15,
      • szombat (okt. 19.) 16:15,
      • szombat (okt. 19.) 17:15,
      • vasárnap (okt. 20.) 01:00,
      • vasárnap (okt. 20.) 02:00,
      • vasárnap (okt. 20.) 02:40,
      • vasárnap (okt. 20.) 13:45,
      • vasárnap (okt. 20.) 14:45
    • RTL:
      • vasárnap (okt. 13.) 03:45,
      • vasárnap (okt. 20.) 03:35
  • 2007
    Emelt fővel: Visszavágó 5.2 színész színész (amerikai akciófilm, 88 perc, 2007)
  • 2007
    The Last Sin Eater színész színész (amerikai dráma, 117 perc, 2007)
  • 2007
    The Box 10 színész színész (amerikai krimi, 87 perc, 2007)
  • 2006
    Mit műveltél? 4.6 színész színész (amerikai vígjáték, 87 perc, 2006)
  • 2004
    Szobatársak - Addig nyújtózkodj, amíg az albérlőd tart! 3.1 színész színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 2004)
  • 2003
    Vészjelek 5.6 színész színész (amerikai thriller, 87 perc, 2003)
  • 2002
    Veszélyes kívánságok 5.8 színész színész (amerikai horror, 93 perc, 2002)
  • 2002
    A kék autó 5.0 színész színész (amerikai dráma, 96 perc, 2002)
  • 2001
    Hé, haver, nyomjuk a verdát! 5.1 színész színész (amerikai akciófilm, 93 perc, 2001)
  • 1999
    Kell egy csapat 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 90 perc, 1999)

Hozzászólások

Raabz 2008 okt. 29. - 13:38:27
aligvárom az új C:S:I-New york részeket kap majd egy aszisztenst.Õ-t:
Raabz 2008 okt. 08. - 09:54:30
jó tudni a teljese nevét.jut eszembe ki nyerte a talákozást vele?
Calamity Jane 2008 okt. 06. - 11:43:30
A CSI NY: New York-i helyszínelõk laborzsenije: A.J. Buckley

Az idén ötödik születésnapját ünneplõ AXN csatorna kétség kívül egyik legsikeresebb mûsora a Nagy Alma bûnüldözõinek munkáját bemutató CSI NY: New York-i helyszínelõk sorozata. Az idén már negyedik évadot megkezdõ széria sikerét a fordulatos történetszövés, az igazságügyi nyomozók munkájába történõ bepillantás, a csúcstechnika és a modern tudomány segítségével megoldott bonyolultabbnál bonyolultabb ügyek garantálják. Lebilincselõ, ahogyan a sikeres helyszínelõk csapata a nyüzsgõ nagyváros erõszakos bûnelkövetõit üldözik. E sikeres csapat tagja az A.J. Buckley által alakított tehetséges technikai zseni, Adam Ross is, akinek nemcsak szakmai tudására, hanem humorára is mindig számíthatnak a nézõk.

A.J. Buckley Írországban született, hatéves korában szüleivel Kanadába költözött. Filmes karrierje korán megkezdõdött, tizenévesen már olyan sorozatokban szerepelt, mint a „The Odyssey”, de az „X-akták és a „Millenium” c. sorozatokban is komoly epizódszerepeket kapott. A „Kísérleti patkányok” címû thrillerben nyújtott alakítása hozta meg számára az ismertséget; ezután Los Angelesben is keresett színésszé vált. Több mint húsz filmet készített, amelyek közül kiemelkednek a „Veszélyes körök”, valamint a nagy elismerést hozó „Blue Car” címû alkotások. A legnagyobb népszerûséget a televíziós sorozatok hozták meg számára, amelyek közül kétséget kizáróan az AXN csatornán sugárzott CSI NY: New York-i helyszínelõk a legkedveltebb és legsikeresebb.
A. J. Buckley a kamera másik oldalán is kipróbálta már magát. Saját produkciós irodája, a Fourfront Productions, amelynek keretein belül több televíziós és mozifilm produceri munkálatain dolgozik.
Hobbija a zenélés, Ryan Gosling (Fél Nelson) színész barátjával közös bandájukban dobol. Los Angelesben él, szingli, ausztráliai modell és színész barátnõjével, Sharni Vinson-nal nemrég szakított.

Filmjei:
2007 – Emelt fõvel – Visszavágó (Walking Tall: The Payback) ... Harvey Morris
2006 – Mit mûveltél? (You Did What?) ... Greg Porter
2005 – Bosszúálló ragadozó (Manticore) ... Sulley
2004 – Szobatársak – Addig nyújtózkodj, amíg az albérlõd tart! (Roomies) ... Reno
2004 – Az ellenség karmaiban (In Enemy Hands) ... U.S.S. Swordfish: Medical Officer
2004 – Nem York-i helyszínelõk sorozat (C.S.I.: NY) ... Adam Ross
2003 - Vészjelek (Silent Warnings) ... Layne Vossimer
2003 – Idõzsaru 2. – Verseny az idõvel (Timecop: The Berlin Decision) ... kapuõr
2003 – Blue Car ... Pat
2002 – 100 nõ (Girl Fever) ... Jesse
2002 – Veszélyes kívánságok (Wishcraft) ... Howie
2001 – Száguldj, csajszi! (Motocrossed) ... Jimmy Bottles
2000 – Belsõ körök (The In Crowd) ... Wayne
1999 – Kell egy csapat (In a Class of His Own) ... Jake Matteson
1999 – Pokoli alku (Deal of a Lifetime) ... Axe
1998 – Kísérleti patkányok (Disturbing Behavior) ... Chug Roman