Személy

Csoóri Sándor

forgatókönyvíró, szereplő, előadó
Született: 1930. február 3. (Magyarország, Zámoly)
Meghalt: 2016. szeptember 12. (Magyarország, Üröm)

Költő, esszéíró, prózaíró, politikus.
Csoóri Sándor református parasztcsaládból származik. 1950-ben a Pápai Református Kollégiumban érettségizett, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult, ám tanulmányait, betegség miatt félbehagyta. 1953-54-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955-től 56-ig az Új Hang versrovat-szerkesztője volt. Az 1960-as évek elején a Műszaki Egyetem újságjának szerkesztői munkatársa volt, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgjaként dolgozott. Csoóri írásaiban kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatását, különösen a vidéki emberek sorsát tekintve. Gyakran volt megfigyelés és szilencium alatt, néha évekig is. Nem kaphatott komolyabb elismerést és díjakat sem. Költészete az 1960-as évekre forrt ki igazán. Első versei 1953-ban, első kötete, a Felröppen a madár pedig 1954-ben jelent meg. Ezekben leginkább Petőfi realista közéletiségét követte. A hatvanas évektől a népi-nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, komoly szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. 1987-ben egyike volt az MDF alapítóinak, majd 1993-ig a mozgalom, később a párt elnökségi tagja. 1988-tól a Hitel szerkesztőbizottsági elnöke, 1992-től főszerkesztője volt. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke. Ő kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását.


Díjai:
József Attila-díj (1954, 1970)
Alföld-díj (1978, 1990)
Herder-díj (1981)
Bibó István-díj (1984)
Az Év Könyve Díj (1985, 1995, 2004)
Déry Tibor-díj (1987)
Fitz József-könyvdíj (1989)
Kossuth-díj (1990)
Magvető Könyvkiadó Nívódíja (1990)
Radnóti-díj (1990)
Eeva Joenpelto-díj (1995)
Károli Gáspár-díj (1997)
Magyar Örökség díj (1997, 2005)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2000)
Kölcsey-emlékplakett (2000)
Arany János-nagydíj (2003)
Magyar Művészetért Díj (2004)
Magyar Szabadságért díj (2004)
Balassi Bálint-emlékkard (2006)
Győri Könyvszalon alkotói díj (2007)
Prima Primissima díj (2008)
Kossuth-nagydíj (2012)
Budapest díszpolgára (2014)
A Nemzet Művésze (2014)
Esztergom díszpolgára (2015)

  • 2012
    A leghosszabb film 10 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2012)
  • 2010
    A jövő szökevénye: Csoóri Sándor 5.5 szereplő szereplő (magyar ismeretterjesztő film, 26 perc, 2010)
  • 2010
    "Harangok zúgnak bennem" 7.8 szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm, 56 perc, 2010)
  • 2006
    A szabadság vihara 8.7 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 90 perc, 2006)
  • 2005
    A szellem napvilága 6.0 szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm, 58 perc, 2005)
  • 2000
    "Szerelemtelevízió" 1.0 szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm sorozat, 2000)
  • 1990
    Te még élsz? 9.3 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar dokumentumfilm, 94 perc, 1990)
  • 1987
    Tüske a köröm alatt 8.4 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 91 perc, 1987)
  • 1982
    Elátkozva a hatodik napot 1.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar dokumentumfilm, 1982)
  • 1981
    A mérkőzés 6.7 dramaturg dramaturg (magyar filmdráma, 107 perc, 1981)
  • 1978
    80 huszár 8.4 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 124 perc, 1978)
  • 1974
    Karsai Zsigmond a népművészet mestere közreműködő közreműködő (magyar dokumentumfilm, 29 perc, 1974)
  • 1974
    Hószakadás 8.5 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar-bolgár-lengyel filmdráma, 93 perc, 1974)
  • 1973
    Nincs idő 8.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar dráma, 92 perc, 1973)
  • 1970
    Ítélet 8.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar-csehszlovák-román filmdráma, 91 perc, 1970)
  • 1968
    Feldobott kő 8.2 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 84 perc, 1968)
  • 1967
    Vízkereszt 5.6 munkatárs munkatárs (magyar dokumentumfilm, 12 perc, 1967)
  • 1967
    Tízezer nap 7.7 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (magyar filmdráma, 103 perc, 1967)
  • Szerelmes földrajz 9.1 szereplő szereplő (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 28 perc)
    • M5:
      • csütörtök (okt. 24.) 10:55,
      • szombat (okt. 26.) 18:00,
      • vasárnap (okt. 27.) 05:00,
      • kedd (okt. 29.) 13:25,
      • szombat (nov. 2.) 03:50,
      • vasárnap (nov. 3.) 03:40,
      • kedd (nov. 5.) 04:15
    • Duna World:
      • vasárnap (okt. 27.) 19:25,
      • kedd (okt. 29.) 16:15
    • DUNA Televízió:
      • szombat (nov. 2.) 07:25
  • Lábon járó verőfény 10 író író (25 perc)

Hozzászólások

10/10
LajtaJ 2016 szept. 12. - 11:56:28 10/10
2016. szeptember 11. éjszakáján elhunyt Csoóri Sándor.

Csoóri Sándor életében a nemzet lelkiismerete volt, most, halálában ennek az élõ lelkiismeretnek kettõs felelõsségét hagyta ránk: végiggondolni az õ gondolatait és végigmenni az õ keskeny útján.

Csoóri Sándor halálában ott a magyarok gyásza és ott a magyarok hálája az egyszeriért, a megismételhetetlenért, ott az elmúlt keserves történelmi kor vége, és ott a reményekkel s küzdelmekkel is teli új kor kezdete is. Legyen erõnk és kitartásunk búcsúzni az embertõl s vállalni az életmûvet.

Az Isten nyugosztalja õt!
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás