Farkas Róbert

karmester
Színház: 2 db


Farkas Róbert 1982-ben született Ózdon. Zenei tanulmányait 8 évesen kezdte Hevesen, majd a miskolci illetve budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézs-zeneelmélet és zongora szakon végzett. A Zeneakadémia ének-zenetanár-karvezetés diplomája, valamint karmesterképzőben elkezdett tanulmányai után 2006-ban egy ösztöndíjnak köszönhetően a berlini Universität der Künste-n folytatta képzését és 2012-ben végzett Lutz Köhler osztályában. Az egyetem utolsó évében a Lovro von Matacic karmester versenyen 3. helyezést ért el és megkapta a Horvát Zeneszerzők Társaságának különdíját valamint a Horvát Rádió- és Televízió zenekarának díját. Az egyetem után a Staatsoper Unter den Linden Berlin korrepetítora és zenei asszisztense volt olyan produkciókban, mint Sosztakovics: Moszka, Cserjomuski, Hindemith-Brecht: Lehrstück valamint John Cage: Europeras 3&4. Késöbb a Theater und Orchester Heidelberg zenei asszisztense és korrepetítoraként Wolfgang Rihm: Dionysos címü operájának 2. német bemutatóját előkészítésén és betanításán dolgozott. A nagy sikerű debütálásnak köszönhetően az operaház korrepetitora és karmestere volt három éven keresztül. Erdeklődése a modern zene iránt olyan produkciókhoz vezette, mint például a táncoperaként bemutatott Philipp Glass Echnaton cimü operája vagy Christian Jost: Rumor cimü müve. Ezen kívül részt vett ősbemutatók előkészületein, ahol a zeneszerzők személyes asszisztenseként működött közre. Nevéhez fűződik Peter Maxwell Davis: The Turn oft he Tide cimü művének németországi bemutatása. 2016-ban dolgozott David Robertsonnal és az Echo Klassik gálakoncert betanító karmestereként Pablo Heras Casadoval is. 2013-ban Berlinben kapcsolatba került Fischer Ivánnal, akivel azóta a Konzerthausorchesternél, 2015 óta pedig a Budapest Fesztiválzenekarnál dolgoznak együtt és asszisztensként segíti a zenekarok koncertjeinek illetve turnéinak előkészületeit. Farkas Róbert a fent említett zenekarok mellett olyan együttesekkel dolgozott együtt, mint például a Berliner Symphoniker, a Luzern Festivalstrings, a Philharmonisches Kammerorchester Wernigerode, Collegium Musicum Pommersfelden Iifjúsági Zenekar vagy a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar. Jelenleg Berlinben él és dolgozik. /Nemzeti Filharmonikusok/

Színház (2)

Hozzászólások