Hernádi Gyula 2005-ben, vagyis már 9 éve halott. Illene frissíteni az adatokat...

Pozsgai Zsolt honlapjáról:

LEVÉL HERNÁDI GYULÁNAK /annak okán, hogy nem játszható az Új Színházban /?!/

Kedves Gyula!



Tizenhat éves voltam, társulatommal bõsz alternatívok, bemutattuk a Vörös rekviem címû regényedbõl készült színmûvet a pécsi Nagy Lajos Gimnázium pincéjében, megjelentél Jancsó Miklóssal, megnéztétek, volt felfordulás az iskolában. Gyönyörû emlék. Utána meghívtál mindenhova, Pesten az Intercontinental bárjában ittuk Veled a fehér rumot. Elsõ drámámhoz Te írtad az ajánlást, elõszót. Könyvkiadóként kiadtam verseidet /emlékszel, azt mondtad: „hülye vagy, azt nem veszi senki, most ezoterikus regényt írok, az kellene kiadnod!”/ Nem tágítottam, és a megjelent verseskötetedre nagyon büszke voltál, az vagyok én is ma, sokszor elõveszem, olvasom. Az „ÉG BÚTORAI” címû novellásköteted a bibliám, ott van kiemelt helyen a polcon. Ha öröm kell, elmélyülés, utazás a tudatalattiba, mindig elõveszem. Pécsett több darabodat játszotta a színház, a kiváló dramaturg, Czímer József ösztökélt Téged új és új darabra. Asszisztens voltam, végigkísérhettem a próbákat. És utána milyen jókat beszélgettünk, sétáltunk. Emlékszel, amikor a hírt kaptam második lányom születésérõl, a Gellért presszójában ültünk, azt mondtad, jól van ez így. Férfinak legyen két lánya, akkor viszi valamire. Mert ha fia születik, könnyebben beletörõdik mindenbe, és könnyebben mondja azt: „majd a fiam”. És ezzel az útravalóval rohantam haza Pécsre, az útravalóval, és a kezed melegével. Darabjaidat ajánlgattam Pesten mindig azoknak, akik a színházakat birtokolták, a „Királyi vadászat”-on kívül nem vették elõ õket, nem voltál érdekes. Mindig arra gondoltam, ha egyszer ez a rendkívül zárt színházi világ beenged, helyzetbe hoz, akkor megint tehetek valamit Érted. És az Arizona Színházban elõvettük a CSILLAGSZÓRÓ-t. Repülõgépen mutattuk be Budapest és Larnaca között. Milyen klassz volt, igaz? Nagyon örültél neki. Mi lett az Arizonával, kérdezed? Ott is gyõzött az akkori színházi elit, és a korszak legtehetségesebb színházigazgatóját, Mikó Istvánt sikerült nekik a partvonalon túlra küldeni. Most az Új Színház esetében is örültem, hiszen A TOLMÁCS címû darabod korszakos mû, jó lenne meg is mutatni, hogy ez így van. De azok, akik eddig sem engedtek színpadra, most ellened fordultak. Érdekes helyzet. A Magyar Narancs szerkesztõje sorba hívja az örökösöket, a Tieidet is, fenyegetõzik, mórikál. Van, aki ennek bedõl, van aki nem.

Tudod, Gyula, engem ez nem érdekel. Ha el tudom érni, hogy színpadra kerüljön a TOLMÁCS, vagy valamelyik, én vállalom érted a pert. Mert szerintem Te is ezt szeretnéd.

A régi barátsággal, tanítványi szeretettel üdvözöllek, akárhol is vagy most,

Pozsgai Zsolt