Személy

Jostein Gaarder

író, forgatókönyvíró
Született: 1952. augusztus 8. (68 éves) (Norvégia, Oslo)

Jostein Gaarder (1952. augusztus 8., Oslo) világhírű norvég regényíró, novellista és gyermekkönyv-szerző. Az Oslói Egyetemen végzett skandináv nyelvek- és teológia szakon, majd középiskolai tanárként és a Bærum Fana Népfőiskola filozófiatanáraként tevékenykedett. Nemzetközi áttörést Sofie világa című regényének 1991-es megjelenése hozott számára. Azóta minden idejét az írásnak szenteli, a társadalmi és filozófiai eszmecserék aktív résztvevője. Első számú bestsellere, a Sofie világa 60 különböző nyelven látott napvilágot, eddig eladott példányszáma elérte a 40 milliót. Film, valamint számítógépes társasjáték is készült belőle, 1995-ben ebből a könyvből adták el a legtöbbet a világon. Gaarder a környezetvédelem és az emberi jogok területén is gyakorta felszólal. 1997-ben feleségével, Siri Danneviggel megalapította a Sofie Díjat, amely 2013-ig szolgált a legnagyobb jelentőségű nemzetközi környezetvédelmi fejlesztések elismerésére. Jostein Gaardert 2005-ben lovaggá ütötték, ugyanebben az évben a Dublini Egyetem (Trinity College) is díszdoktorai közé fogadta. Számos elbeszélése és regénye jelent meg, de filozófiai és vallási témájú szakkönyvek szerzőjeként is igen termékeny. Több mint 10 norvég és nemzetközi díj, emellett számos kritikai elismerés birtokosa. MAGYARORSZÁGON MEGJELENT MŰVEI: Sofie világa, 1995 A kártya titka, 1997 Vita brevis, 1998 A történetárus, 2001 A narancsos lány, 2004 Tükör által, homályosan, 2006 Karácsonyi rejtély, 2012

  • 2009
    A narancsos lány 8.3 író író (norvég-német-spanyol filmdráma, 84 perc, 2009)
  • 2008
    I et speil i en gate forgatókönyvíró forgatókönyvíró (norvég-dán filmdráma, 100 perc, 2008)
  • 1999
    Sofies verden 10 író író (norvég-svéd filmdráma, 113 perc, 1999)

Hozzászólások