Személy

Kevin Lima

rendező, színész
Pályája kezdetén főként a Disney stúdióiban dolgozott jellemtervezőként, íróként, majd rendezőként. Első animációs megbízatását 1985-ben, végzős főiskolásként kapta a Disneytől.
Pawtucketben, Rhode Islanden született és nőtt fel.

Kicsi gyerekkora óta rajzolt. Kamaszként nyolc éven át részt vett egy bábcsoport munkájában. Egy nyáron át jelmezeket készített egy cirkusz számára. A középiskolát követően a bostoni Emerson College-on kezdett tanulni, de egy év után otthagyta, hogy rajzszenvedélyének engedve a Disney által szponzorált CalArts főiskolán tanulhasson Kaliforniában.

Befejezve a főiskolát a "Sport Goofy" projekten dolgozott, majd elvállalta a "The Brave Little Toaster" című film jellemeinek megtervezését. Ezután közel hat hónapot töltött Tajvanon. 1987-ben tért vissza a Disneyhez, ahol az "Oliver and Company" című film egyik főszereplőjét teremtette meg. A következő szerződése alapján A kis hableány című filmben dolgozott Ursula, Flounder és egyéb mellékszereplők életre keltésében. Ezt a "The Rescuers Down Under" követte, majd 1991-ben A szépség és a szörnyeteg című filmből Lumiere figurája. Részt vett az Aladdin és az Oroszlánkirály című filmek egyes figuráinak kialakításában. 1992-ben teljesülhetett Lima régi vágya: megrendezhette első animációs nagyjátékfilmjét, a Goofyt (A Goofy Movie). Ezután hét évvel elkészítette a másodikat is, a Tarzan című fergeteges kasszasikert. A 102 KISKUTYA a rendező első élőszereplős nagyjátékfilmje.
  • 2014
    Whispers Among Wolves rendező rendező, forgatókönyvíró (ausztrál vígjáték, 18 perc, 2014)
  • 2014
    Whispers Among Wolves forgatókönyvíró (ausztrál vígjáték, 18 perc, 2014)
  • 2007
    Bűbáj 8.8 rendező rendező (amerikai családi vígjáték, 107 perc, 2007)
  • 2003
    Huncut karácsony 7.3 rendező rendező (amerikai-angol családi vígjáték, 89 perc, 2003)
  • 2003
    A szálloda kedvence 7.7 rendező rendező (amerikai-angol családi vígjáték, 89 perc, 2003)
  • 2000
    102 kiskutya 7.6 rendező rendező (angol-amerikai családi vígjáték, kalandfilm, 100 perc, 2000)
  • 1999
    Tarzan 8.8 rendező rendező (amerikai animációs film, 88 perc, 1999)
  • 1995
    Goofy 7.2 rendező rendező, színész (amerikai rajzfilm, 78 perc, 1995)
  • 1995
    Goofy 7.2 színész (amerikai rajzfilm, 78 perc, 1995)

Hozzászólások