Személy

Pál István Szalonna

előadó, zene, zenei szerkesztő
Született: 1980. június 6. (44 éves) (Visk)

"Zenei indíttatásom szüleimtől Jancsó Katalintól és Pál Lajostól kaptam, hiszen mindketten zenetanárok. Édesapám mindamellett, hogy egykor a Kijevi Operaház karnagyaként dolgozott, hosszú évekig muzsikált szülőfalunkban lakodalmi zenészként. Nevéhez fűződik számos kárpátaljai népzenei gyűjtés, ezáltal magam is korán belecsöppentem ebbe a gyönyörű világba. Zenei tanulmányaim a tiszapéterfalvi zeneiskolában kezdődtek. Miután sikerűlt elsajátítanom a hegedülés technikai alapjait, édesapám elvitt a szomszédos faluba Murzsa Gyulához, akitől a régi cigányzenészképzés hagyományai szerint tanulhattam a mesterséget. Középiskolai tanulmányaim a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában zajlottak, ez az iskola, melyben egész életemre való szellemi tartalékot kaptam. 1995-ben kerültem Budapestre főiskolára. 2007-ben a Nyíregyházi Főiskola ének-zene, népzene szakán szereztem tanári diplomát. Az erdélyi népzenét először Blaskó Csabától, később Kálmán Pétertől tanultam. A Galga zenekar tagjaként évekig tercprímásként muzsikáltam. Az elmúlt években csatlakoztam a Fonó zenekarhoz szintén tercprímásként. A muzsikálás mellett rengeteg népzenei gyűjtést készítettem Erdélyben és Kárpátalján. A tanítással szintén egész korán kapcsolatba kerültem édesapám révén s ma már olyan tanítványaim is vannak szerte az ország területén, akik szintén ezt a szakmát, ezt a hivatást választották. Jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímásaként dolgozom.Díjaim, kitüntetéseim:1992. „Pro Cultura Hungarica“ díj (Tisza Együttes)1993. Országos „Ki Mit Tud"

  • 2013
    Édeskeserű 10 szereplő szereplő (magyar zenés film, 75 perc, 2013)

Hozzászólások