Ternyák Zoltán

színész, forgatókönyvíró, szereplő
Született: 1963. október 4. (Magyarország, Szeghalom)
Meghalt: 2003. július 15. (Magyarország, Budapest)
+ 1 kép
Film: 16 db


A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1988-ban végezte el. 1989-től a Katona József Színház tagja volt. Közben egy évet ösztöndíjasként Moszkvában töltött. 1992-től 2003-ban bekövetkezett haláláig szabadfoglalkozású művészként tevékenykedett.

Film (16)

Hozzászólások

Ágota Kiss 2020 aug. 21. - 13:06:48
Magyar Narancs 2002 Okt.3 40.szám
Riport Dettre Gábor filmrendezővel, részlet:

MN: A forgatás után igen kategorikusan nyilatkozott a főszereplőt játszó Ternyák Zoltánról, nem akart többet együtt dolgozni vele. Milyen volt viszontlátni őt a vásznon, tudva, hogy ez az utolsó filmje?

DG:Jó is, rossz is. Azt megelőzően, hogy az agyvérzése után kómába esett, összebékéltünk, bár nem kerültünk olyan közeli barátságba, mint korábban. A forgatás alatt színjózan volt, pszichiáterhez jártunk, egy maréknyi gyógyszert szedett, később már erre sem volt szükség. Hónapokig remekül megvoltunk. Korábban én vittem el Komlóra, én szoktattam le az alkoholról életében először, ha csak a forgatás idejére is. Hiszek a sorsban, Istenben, bár nem tartozom egyetlen tételes valláshoz sem, és templomba sem járok - ennek így kellett történnie. A forgatást követően újból inni kezdett, elementáris erővel tört ki belőle a düh irányomba. Azt mondta nem akar leszokni, nem akar úgy élni, mint egy átlagember. Részben azért választottam erre a szerepre, mert sokat tud a függőségről, részben pedig azért, mert nagy tehetségű színésznek tartom. A Zolihoz fűződő kapcsolatom egyébként jól mutatja, mennyire nehéz egy függővel boldogulni, és mennyire fontos is a szeretet, amit én nem tudtam igazán gyakorolni. Türelmetlen voltam vele. Száz dolgot terveztünk együtt, eddigi életünk legfontosabb műve ez a film. (Felhő a Gangesz felett)

Nem baleset volt. Annyit ivott, hogy agyvérzést kapott, és másfél év kóma után meghalt.
Sosem volt balesete, de a Hoppárézimi tévéfilmben ő játszotta a tolókocsis főszerepet...
Az utolsó filmje (Felhő a Gangesz felett) emiatt nem kapott semmilyen díjat. Itthon megmondták az akkori ítészek, hogy Ternyák miatt (aki akkor már kómában volt) nem kaphat semmilyen díjat, és külföldön nem is támogatták a film indítását...
AndR 2013 okt. 04. - 15:39:46 Előzmény mameha
Baleset. Nem drogozott.
mameha 2012 dec. 14. - 12:40:35
amennyire én tudom,ahogy a Felhõ a gangesz felett c. filmben alakított szerepe, úgy õ is drog függõ volt. de ezt csak még régen hallottam a film kapcsán, hogy ott azt hiszem leszokott, de a film után visszaállt a drogokra.
feeco 2009 máj. 31. - 11:12:24 Előzmény Ili65
"Tûz lobogott benne, amit jobb híján alkohollal oltogatott.."
Ili65 2009 ápr. 20. - 13:30:12
Tudja valaki, miért halt meg ilyen fiatalon?