Személy

Zsigmond Vilmos

operatőr, szereplő, színész
Született: 1930. június 16. (Magyarország, Szeged)
Meghalt: 2016. január 1. (Amerikai Egyesült Államok, Big Sur, Kalifornia)

1951-től a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán Illés György tanítványa volt. 1956-ban korábbi osztálytársával, Kovács Lászlóval - későbbi operatőr kollégájával - a forradalom eseményeit fényképezte és filmezte Budapesten. Ezután kellett elhagyniuk az országot. Los Angelesben telepedtek le. Kezdetben technikusként és fotósként fotólaborokban dolgozott. A 60-as évektől kis költségvetésű horror és egyéb filmekben dolgozott. 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot.
1963-tól dolgozott operatőrként. Első figyelemreméltó munkája az 1971-es A bérmunkás, amelyben Peter Fondával dolgozott együtt. Egyre komolyabb mozikat készített ezután, és a legismertebb hollywoody rendezőkkel dolgozott együtt. 2004-ben Szeged díszpolgárává avatták. 2007-ben a korábbi két jelölése után ismét Oscar-díjra jelölték a Fekete Dália című film operatőreként.
Elismerései, díjai: Oscar-díj, a legjobb operatőri munka - Harmadik típusú találkozások - 1977 Emmy-díj - Sztálin - 1992 Corvin-lánc - 2001

  • 2023
    Szerelmes földrajz 9.2 szereplő szereplő (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 28 perc, 2023)
    • Duna World:
      • csütörtök (szept. 28.) 15:30,
      • csütörtök (szept. 28.) 23:25,
      • péntek (szept. 29.) 23:30,
      • vasárnap (okt. 1.) 11:30,
      • hétfő (okt. 2.) 23:35,
      • csütörtök (okt. 5.) 15:20,
      • csütörtök (okt. 5.) 23:35,
      • péntek (okt. 6.) 23:35,
      • hétfő (okt. 9.) 23:30
    • DUNA Televízió:
      • szombat (szept. 30.) 07:20
    • M5:
      • vasárnap (okt. 8.) 17:10,
      • hétfő (okt. 9.) 03:15,
      • kedd (okt. 10.) 15:25
  • 2016
    Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal 8.5 szereplő szereplő (francia dokumentumfilm, 80 perc, 2016)
  • 2014
    Six Dance Lessons in Six Weeks operatőr operatőr (magyar-amerikai vígjáték, filmdráma, 107 perc, 2014)
  • 2013
    Megszállottság 5.6 operatőr operatőr (kanadai thriller, 88 perc, 2013)
  • 2013
    Három királyok 8.0 rendező rendező (magyar dokumentumfilm sorozat, 2013)
  • 2013
    Albertov put / Albert's Way színész színész (szerb-amerikai dokumentumfilm, 57 perc, 2013)
  • 2011
    A halálba táncoltatott leány 5.4 operatőr operatőr (magyar-szlovén-kanadai játékfilm, 100 perc, 2011)
  • 2010
    Férfit látok álmaidban 6.8 operatőr operatőr (amerikai-spanyol romantikus vígjáték , 98 perc, 2010)
  • 2008
    László és Vilmos 8.3 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 86 perc, 2008)
  • 2007
    Kasszandra álma 7.4 operatőr operatőr (amerikai-angol krimi, 104 perc, 2007)
  • 2007
    A lyukas zászló 9.4 executive producer executive producer (amerikai dokumentumfilm, 2007)
  • 2006
    Ki voltál, lányom? 6.7 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 120 perc, 2006)
  • 2006
    Fekete Dália 6.8 operatőr operatőr (német-amerikai thriller, 116 perc, 2006)
  • 2004
    Melinda és Melinda 6.5 operatőr operatőr (amerikai vígjáték, 100 perc, 2004)
  • 2004
    Apja lánya 8.0 operatőr operatőr (amerikai romantikus vígjáték , 98 perc, 2004)
  • 2004
    A Koltai napló 2001-2003 1.0 szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2004)
  • 2002
    Bánk bán 8.0 operatőr operatőr (magyar operafilm, 116 perc, 2002)
  • 2001
    Az élet háza 9.3 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 125 perc, 2001)
  • 2001
    Artúr király és a nők 7.8 operatőr operatőr (amerikai-német-cseh filmdráma, 174 perc, 2001)
  • 2001
    A test 6.3 operatőr operatőr (amerikai-izraeli-német thriller, 108 perc, 2001)
  • 2000
    Waterlooi győzelem 5.5 operatőr operatőr (magyar vígjáték, 2000)
  • 2000
    Társam, a fény 5.8 közreműködő közreműködő (svéd dokumentumfilm, 85 perc, 2000)
  • 2000
    Társam, a fény 7.0 színész színész (svéd-dán dokumentumfilm, 78 perc, 2000)
  • 1999
    Az érv operatőr operatőr (amerikai rövidfilm, 14 perc, 1999)
  • 1998
    Szeress, ha tudsz! 8.6 operatőr operatőr (amerikai romantikus vígjáték , 121 perc, 1998)
  • 1996
    Ragadozók 8.6 operatőr operatőr (amerikai kalandfilm, 106 perc, 1996)
  • 1996
    Mesterek és tanítványok színész színész (magyar dokumentumfilm, 40 perc, 1996)
  • 1995
    Menekülés az éjszakába 7.4 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 107 perc, 1995)
  • 1995
    Bérgyilkosok 8.5 operatőr operatőr (amerikai-francia akciófilm, 132 perc, 1995)
  • 1994
    Vágyak vonzásában 8.3 operatőr operatőr (amerikai romantikus dráma, 98 perc, 1994)
  • 1994
    Maverick 9.1 operatőr operatőr (amerikai kalandfilm, 118 perc, 1994)
  • 1993
    Sliver 6.8 operatőr operatőr (amerikai thriller, 108 perc, 1993)
  • 1992
    Sztálin 8.7 operatőr operatőr (amerikai-magyar életrajzi dráma, 166 perc, 1992)
  • 1991
    Tékozló apa 5.7 rendező rendező (magyar-amerikai-izraeli filmdráma, 81 perc, 1991)
  • 1990
    Hiúságok máglyája 7.6 operatőr operatőr (amerikai vígjáték, 125 perc, 1990)
  • 1990
    Cinikus hekus 6.2 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 138 perc, 1990)
  • 1989
    Fat Man és Little Boy 6.5 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 128 perc, 1989)
  • 1987
    Az eastwicki boszorkányok 8.1 operatőr operatőr (amerikai vígjáték, 113 perc, 1987)
  • 1985
    Valóságos zseni 7.9 operatőr operatőr (amerikai vígjáték, 108 perc, 1985)
  • 1984
    Fotós szerelem 6.6 operatőr operatőr (amerikai romantikus vígjáték , 102 perc, 1984)
  • 1984
    A folyó 8.1 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 122 perc, 1984)
  • 1983
    Asztal öt személyre 8.4 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 117 perc, 1983)
  • 1982
    Cinkelve (Balszerencsét) 6.1 operatőr operatőr (amerikai vígjáték, 98 perc, 1982)
  • 1982
    Állj, határ! 7.5 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 108 perc, 1982)
  • 1981
    Halál a hídon 7.6 operatőr operatőr (amerikai thriller, 104 perc, 1981)
  • 1980
    A Mennyország kapuja 6.8 operatőr operatőr (amerikai western, 219 perc, 1980)
  • 1979
    Téli gyilkosságok 8.2 operatőr operatőr (amerikai dráma, 97 perc, 1979)
  • 1979
    A rózsa 7.0 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 129 perc, 1979)
  • 1978
    Az utolsó valcer 8.5 operatőr operatőr (amerikai koncertfilm, 117 perc, 1978)
  • 1978
    A szarvasvadász - digitálisan felújítva 8.3 operatőr operatőr (amerikai-angol háborús filmdráma, 183 perc, 1978)
  • 1978
    A szarvasvadász 8.4 operatőr operatőr (amerikai háborús filmdráma, 183 perc, 1978)
  • 1977
    Harmadik típusú találkozások 8.3 operatőr operatőr (amerikai-angol kalandfilm, 137 perc, 1977)
  • 1976
    Megszállottság 7.7 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 99 perc, 1976)
  • 1975
    Vas és ló operatőr operatőr (amerikai rövidfilm, 27 perc, 1975)
  • 1974
    Sugarlandi hajtóvadászat 8.1 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 110 perc, 1974)
  • 1974
    Lány a Petrovka utcából 8.0 operatőr operatőr (amerikai játékfilm, 103 perc, 1974)
  • 1973
    Madárijesztő 8.8 operatőr operatőr (amerikai filmdráma, 107 perc, 1973)
  • 1973
    A hosszú búcsú 7.1 operatőr operatőr (amerikai krimi, 107 perc, 1973)
  • 1972
    Végzetes képzelgések 4.9 operatőr operatőr (angol-amerikai filmdráma, 101 perc, 1972)
  • 1972
    Gyilkos túra 8.1 operatőr operatőr (amerikai kalandfilm, 104 perc, 1972)
  • 1971
    McCabe és Mrs. Miller 6.1 operatőr operatőr (amerikai western, 118 perc, 1971)
  • 1971
    A bérmunkás 8.5 operatőr operatőr (amerikai western, 90 perc, 1971)
  • 1967
    Út Nashville felé operatőr operatőr (amerikai zenefilm, 88 perc, 1967)
  • 1963
    A szadista 9.0 operatőr operatőr (amerikai thriller, 92 perc, 1963)
  • A fény mestere 10 szereplő szereplő (45 perc)

Hozzászólások

10/10
LajtaJ 2016 jan. 03. - 20:42:16 10/10
Isten nyugosztalja!
Hatalmas mûvész volt.
user11 2016 jan. 03. - 20:01:37
Ma közölték halálhírét, 86 éves volt.
mulao 2010 ápr. 16. - 19:10:35
Õ is kint is forgat, mint Ragályi Elemér, vagy rosszul emlékszem? Ha, igen, akkor csatlakozom az elsõ hozzászólóhoz.
10/10
LajtaJ 2010 ápr. 16. - 14:33:34 10/10
Minden idõk legjobb operatõre!
zs9302 2010 jan. 30. - 21:32:35
Igazán büszkék lehetünk rá, hogy ilyen filmek készítésében is részt vett.