Színház

Ez a gyerek

előadás, 12 éves kortól

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Beregszászi Színház előadása.

Mi, emberek csak utasai vagyunk az „ÉLET”–nek nevezett vonatnak, amelynek útvonala a „SZÜLETÉS”–től a „HALÁL-VÉGÁLLOMÁS”–ig tart. Születés és halál – az élet ciklikus körforgása. Az emberek többsége csak átsiet az életen. Nem lát, nem hall, csak siet, célba akar érni. Pedig lehet, hogy pont az utazásban van a lényeg?! Hogy milyen tartalommal töltjük meg az erre szánt időt?! Szeretettel vagy irigységgel? Megértéssel vagy közömbösséggel? Vagy talán el sem indulunk magunk felé, mert csak az állomásig jutunk el és hagyjuk elmenni a várva-várt vonatot? Esetleg az általunk cipelt terheink gördítenek akadályokat a haladásunk útjába?
A gyerekkori sérülés-bőröndjeinket, csalódás-táskáinkat, vagy a gyűlölet-dobozainkat tovább cipeljük a későbbi kapcsolatainkba.
Vissza nem mehetünk, elölről nem kezdhetjük. Mitevők legyünk?
Emberi mivoltunk egyik legnagyobb lehetősége az, hogy mindig van másik út! Mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk – csak így lehetséges a változás.
Felismerés… ráeszmélés… újraélés…
„Az ember azt látja a világból, amit szívében hordoz.” Goethe

Díszlettervező: OROSZ IBOLYA
Jelmeztervező: KOPINEC GYÖRGY
Fordító: RIDEG ZSÓFIA
Fény: FÓRIS CSABA
Hang: SZABÓ DEZSŐ

Szereplők: OROSZ MELINDA, OROSZ IBOLYA, FERENCI ATTILA, SŐTÉR ISTVÁN, VASS MAGDOLNA, DOMARECKÁJÁ JÚLIA, KACSUR ANDRÁS, GÁL NATÁLIA, KACSUR ANDREA, SZABÓ IMRE, MÓNUS DÓRA, SZILVÁSI SZILÁRD

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások