Színház

Hamupipőke

meseopera, 2019., 10 éves kortól

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy fiatal lány igazi mozaikcsaládban él – édesanyja meghalt, az apja valójában nem az apja, bár talán mégis az; a testvérei nem a testvérei, bár annak mondják őket; hivatalosan még ő maga sem létezik, mert szerető rokonai törölték a családi névjegyzékből. Egy nap azonban minden megváltozhat: az új, fiatal király házasodni készül, és inkognitóban szeretné kiválasztani a megfelelő lányt, hogy az ne a rangját, hanem valódi önmagát szeresse. Az igazi keresése közben elvetődik ehhez a furcsa családhoz is… Itt kezdődik Hamupipőke története, amelyet ezúttal egy kicsit másképp fognak elmesélni, bár a népszerű kellékek most sem hiányozhatnak: a lencseválogatás, a csodás segítők, és természetesen az üvegcipő.

A Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán megelevenedő történet igazi ősbemutató lesz, és abban is kuriózumot jelent majd a Hamupipőke-feldolgozások sorában, hogy először vegyíti – önálló darabként – Romhányi József virtuóz adaptációját Rossini azonos című vígoperájával.  Az így születő előadás több generáció számára is átélhetővé teszi a jól ismert mesét, melynek talán legfontosabb üzenete, hogy minden körülmények között higgyünk az álmainkban, és hogy valójában akkor sem vagyunk egyedül, amikor a legmélyebbnek érezzük magányunkat és kétségbeesésünket.

A(z) Móricz Zsigmond Színház előadása

Bemutató időpontja:

2019. február 15., Móricz Zsigmond Színház

Stáblista:

Hozzászólások

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás