Színház

32. Színikritikusok Díja - díjátadó gála

gála, magyar, 2012.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A színházi szakma közös ünnepének, a 32. Színikritikusdíj-átadó gálának idén a Nemzeti Színház ad otthont. 2012. szeptember 16-án este 8-kor kiderül, hogy a színikritikusok szerint kik voltak az elmúlt évad legjobbjai a hazai színpadokon.

A tavaly óta nyilvános díjátadóra az ünnepi gálát szervező Színházi Kritikusok Céhe várja a közönség tagjait is, akik a helyszínen drukkolhatnak kedvenceiknek. Akik számára szintén a helyszínen derül ki, hogy kapnak-e díjat, hiszen a gálára jelölteket hívnak meg a szakírók: azokat a színészeket, tervezőket, rendezőket, akikhez a kritikusok titkos szavazatai alapján a legjelentősebb teljesítmények kötődnek a 2011-2012-es évadban.

Tizenöt kategóriában összesen negyvennyolc jelölt van versenyben a díjátadón. Egy kategóriában már nyilvános az eredmény: a színikritikusok második alkalommal adományoztak életműdíjat, idén Senkálszky Endrének, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének, Európa egyik legidősebb aktív színészének.

Az estet rendezőként jegyző Znamenák István, a Nemzeti Színház művésze számára a minta az Oscar-díj átadója. Az est műsorvezetői: Molnár Piroska, a Nemzet Színésze és Kocsis Pál, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. Természetesen idén is ott lesz velük és mellettük kíséretük, Éva és Győző, a mindenre és mindenkire kritikusan tekintő, örökké piszkálódó bábfigurák. A fülbemászó dallamokról Kovács Márton zenei vezető irányításával alkalmi és állandó színészzenekarok gondoskodnak: a Szakértők Zenekar, a HOPPart Társulat, a Harmadik Figyelmeztetés, a Bánfalvi Eszter Kvartett valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színész osztálya erre az estére sztárvendégekkel egészül ki, akik ismert slágereket adnak elő. Hogy kik énekelnek majd a zenekarokkal, legyen meglepetés, ám az biztos, hogy Kulka János is dallal készül. A finálé pedig igazi össz-művészeti örömzenét ígér.

A nézőtéren is jeles művészek ülnek majd - az is lehet, hogy éppen Ön mellett? A jelöltek listáján szereplők közül idén szoríthatunk többek között Kerekes Évának, Kováts Adélnak vagy Stefanovics Angélának, de Fekete Ernőnek, Rába Rolandnak vagy Polgár Csabának is. A díjért versengő rendezők sora nem kevésbé rangos: Alföldi Róbert és Mohácsi János, Zsótér Sándor és Pintér Béla, Gigor Attila és Máté Gábor is szerepel a listán.

További közreműködők: a Bánfalvi Eszter Kvartett, a Harmadik Figyelmeztetés, a HOPPart Társulat, a Szakértők zenekar és a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színész szakos osztálya.

A(z) Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2012. szeptember 16., Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás