Színház

A karnevál utolsó éjszakája

előadás, magyar, 2007.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Carlo Goldoni korának leghatásosabb színpadi szerzője és újítója volt, aki végignevetett és - nevettetett egy izgalmakkal teljes évszázadot. Bár családja a lehető legkonvencionálisabb foglalkozást választotta számára - ügyvédnek tanult -, igazi közege a színház volt, melyben valóságos forradalmat vitt végbe. Ő volt az, aki a commedia dell'arte, az olasz vásári komédia hagyományait megtörve maszkok és jelzések helyett hús-vér figurákat, izgalmas és bonyolult jellemeket állított színpadra, a vázlatos, rögtönzött párbeszédeket pedig előre megírt, irodalmi szöveggel helyettesítette. Legérettebb vígjátékai, a műfaj többi remekművéhez hasonlóan leginkább tragikomédiák, melyekben a vérbő helyzetkomikum mögött felsejlik a fény-árnyék kettősségéből fakadó rezignált szomorúság, keserű vagy megbocsátó irónia emberi esendőségünk fölött.

A(z) Katona József Színház előadása

Bemutató időpontja:

2007. március 30., Katona József Színház

Stáblista:

Szereplők

Zamaria (takácsmester)
Domenica (Zamaria lánya)
Anzoletto (mintarajzoló)
Bastian (selyemkereskedő)
Marta (Bastian felesége)
Lazaro (takácsmester)
Alba (Lazaro felesége)
Augustin (takácsmester)
Elenetta (Augustin felesége)
Polonia (fonónő)
Momolo (mángorlómester)
Madame Gatteau (francia hímzőasszony)

Hozzászólások

mulao 2009 márc. 31. - 02:16:18
A tvbõl láttam,s azt hittem jó lesz,mert a színészek nagyon jók,nagyon jól lettek összeválogatva,jól volt beherangozva,hogy ilyen díj,meg minden.Többüket kedvelek is.De aztán nekem nem annyira tetszett,pár gyengécske poén volt szerintem benne.
A színészek játékától (lehet csak,mert közvetítés,és színházban máshogy kell játszani,mint filmben,és ezért nem éreztem õket túl természetesnek.)Fullajtár Andit,Nagy Ervint,Jordán Adélt,Ötvöst,meg Máté Gábort talán kikéne emelnem,mert õk mintha jobban lettek volna. Történet szerintem szinten nem is volt.Nem akarom senki kedvét elvenni,hogy sznházban megnézze! Egyszerûen tévébõl más jön le.