Színház

A kaukázusi krétakör

előadás, magyar, 2011.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Az 1945-ben elkészült darabban Brecht az ótestamentumi salamoni ítélet és a régi kínai krétakör-mese motívumait alakítja saját képére. A történet a régi Grúziában játszódik, ahol polgárháború dúl. Gruse konyhalány nem tudja megtenni, hogy az üldözők kénye-kedvére hagyja a lefejezett kormányzó kisfiát, akit menekülő anyja egyszerűen ottfelejtett a földön.

A szerelmet is feláldozva magával viszi, gondoskodik róla, gyerekévé fogadja. A lázadás leverése után visszatér a kormányzóné, és visszaköveteli a fiút. A per a falusi írnokból bíróvá emelkedett Acdak elé kerül, aki próbára teszi a peres feleket: krétával kört rajzoltat a földre, abba állítja a gyereket. Az az igazi anyja, akinek elég ereje lesz, hogy a körből a maga oldalára rántsa...

Paul Dessau zenéjével igazi, kísérletező zenés színházi produkció készül, mely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen mesterképzésben résztvevő Nádasdy Kálmán-díjas fiatal alkotó, Somogyi Szilárd diploma-vizsgaelőadása is egyben.

A Kaposvári Csiky Gergely Színházban 1992-ben bemutatott előadás stúdiószínpadi változata.

A(z) Budapesti Operettszínház előadása

Bemutató időpontja:

2011. december 2., Budapesti Operettszínház

Stáblista:

Szereplők

Natela Abasvili
Hájas herceg
Kövér komorna (Parasztasszony, Anyós, Rokkant)
Adjutáns (Zenész, Első vértes, Paraszt, Muzsikus)
Zsaroló és más szerepek
Első ügyvéd és más szerepek
Második ügyvéd és más szerepek
Georgi Abasvili és más szerepek
Sauva és más szerepek
Ludovika és más szerepek

Alkotók

Hozzászólások

lizbell 2014 febr. 27. - 21:39:02 Előzmény atticusworld
http://hu.wikipedia.org/wiki/Czig%C3%A1ny_Judit

Bizony meghalt 70 évesen, fantasztikus elõadómûvész volt, még ha viccelõdnek is a nevével!
szonya1 2013 nov. 16. - 15:07:17 Előzmény atticusworld
Mi az hogy, jövõre is játszani fog.
atticusworld 2012 ápr. 22. - 10:54:11
Olvasom éppen a port.hu-n, hogy Czigány Judit született 1930-ban, meghalt 2000-ben. Ehhez képest néha mégis fellép, így például 2011. decemberében az Operettszínházban... Ez aztán a performansz!