Színház

Abigél

musical, magyar, 2015.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Az Abigél korosztályom egyik meghatározó ifjúsági élménye volt, és azon ritka esetek közé tartozik, amikor előbb láttam egy történetet filmen, mint elolvastam volna. A négy részes tévéjátékot annyira vártuk, hogy minden rész előtt felmentünk a bátyámmal a padlásra leellenőrizni, hogy a pécsi antennát nem fordította el a szél, mert így biztosan jobb lesz a kép?

Ginát, az elkényeztetett pesti kamaszlányt apja, Vitay tábornok, minden magyarázat nélkül elviszi egy távoli város református nevelőintézetébe. Senkitől nem búcsúzhat el, apjával is csak hetenként egyszer beszélhet telefonon. Az otthoni vidám és könnyed élet helyett rideg, percnyi pontossággal beosztott órarend szerint kell élnie.

Szabó Magda lányregényként induló története hamar történelmi krimivé nemesedik, miközben végigkövethetjük, hogyan lesz az elkényeztetett pesti kamaszlányból, Vitay Georginából rövid időn belül komoly, felelősségtudatú felnőtt.

A nagyszerű regény musical változatát mutatjuk be, és személy szerint akkor leszek elégedett, ha azok a fiatalok, akik most musicalként találkoznak vele először, késztetést éreznének arra, hogy a regényt is a kezükbe vegyék, mint én egykor?

(Tóth Loon rendező)


A Veszprémi Petőfi Színház a művet a jogtulajdonos Pentaton Koncert- és Művészügynökséggel kötött szerződés alapján, és az általuk rendelkezésre bocsátott hivatalos kottaanyag felhasználásával mutatja be.

Eredeti előadás: Budapesti Operettszínház - Ősbemutató: 2008. március 27. - Rendező: Somogyi Szilárd

Közreműködnek: Rajna Petra, Taba Dorottya Lucia, Szöllőskei Nóra, Keil Adelaida Sába, Boros Alexa, Buvári Lilla, Veres Lili, Zab Johanna, Piltman Anna, Kutasi Lili, Dobrovszki Dóra, Sipos Judit; Balázs Dávid, Kálmán Péter, Pásztor Richárd, Rogácsi Márton, H. Varga Tamás, Németh Lehel, Rácz János, Jenei Márton

A(z) Veszprémi Petőfi Színház előadása

Bemutató időpontja:

2015. december 18., Veszprémi Petőfi Színház

Stáblista:

Szereplők

Vitay tábornok
Horn Mici
Torma Gedeon (igazgató)
Kőnig tanár úr
Zsuzsanna testvér
Kalmár tanár úr (osztályfőnök)
Torma Piroska
Gigus tanárnő
Truth tanárnő
Hajdú tanárnő
Mráz úr (az üveges)
Mimó néni
Erzsébet testvér
Róza néni
Suba (a pedellus)
Bánkiné
Botos úr / Rupert
Püspök

Vélemény: