Színház

Az elveszett levél

komédia, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Súgó, iktató, könyvtáros, kocsmáros, tanár, tanfelügyelő, szerkesztő, a román színházak vezérigazgatója, a bukaresti Nemzeti Színház igazgatója, majd - 1904-től - Párizsban élő menekült. A román drámairodalom egyik legérdekesebb egyénisége: Ion Luca Caragiale.

Az elveszett levél című komédiája 1884-ben íródott, de úgy tűnik, témája miatt örökös aktualitása van. Nyilván nem véletlen, hogy az egyik legtöbbet játszott darab a román színpadokon. A történet egyszerű és fordulatos, egy szerelmes levél "kalandos útja" köré épül, amelyet a helyi prefektus ír a szeretőjének, aki nem más, mint a vezető párt elnökének a felesége. A választások küszöbén a kompromittáló dokumentum jelentősége óriásira nő, sorozatos hisztériák, zsarolások, fenyegetőzések, rivalizálások, politikai marakodások, nevetséges hatalmi harcok előidézőjévé válik. Helyzet- és nyelvi komikum keveredik, szatirikus figurák hada vonul végig a darabon. Caragiale Az elveszett levélben két műfajt kapcsol össze: a félreértéseken alapuló bohózatot és a társadalmi szatírát. Bárhogy nézzük is, a helyzetek ismerősek lehetnek.

A(z) Soproni Petőfi Színház előadása

Bemutató időpontja:

2014. október 11., Soproni Petőfi Színház

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások