Színház

Bihari képeskönyv 2014

táncelőadás, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Bihari Együttes 1954-ben alakult Novák Ferenc, "Tata" vezetésével. Több mint fél évszázados működése során számos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert nagydíjat, ért el előkelő helyezést; a Martin György Néptáncszövetség által szervezett minősítő fesztiválokon kiváló minősítést kapott, 2005-ben Csokonai Vitéz Mihály Közösségi-, 2012-ben pedig Prima Primissima-díjal ismerték el. Az együttes tervszerű utánpótlás-nevelést folytat, túlnyomórészt alapfokú művészeti oktatás keretében. Ennek eredményeképpen ma több mint kétszáz fős közösség alkotja a "Biharit". Az együttes nyitott műhely, jó néhány koreográfus alkotását mutatja be és tartja életben. Próbatermeiben a koreográfusok több generációja fordult meg.

A(z) Müpa előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások