Az emberek mindig is szerettek volna magyarázatot találni arra, hogyan és miért lett egy-
egy társuk olyan különös, annyira kirívóan másmilyen – akár testileg, akár szellemileg. A
középkorban Európa-szerte elterjedt hiedelem szerint ennek az az oka, hogy a tündérek
néha belopóznak az emberek házaiba, és az őrizetlenül hagyott csecsemőt ellopják, a
saját utódjukat hagyva a helyén, az emberek között hagyott tündér pedig hiába is próbálna
boldogulni, beilleszkedni.
21. századi történetünk hőse, Juli is egy ilyen – népmesei kifejezéssel élve – "váltott
gyerek": tündérlány, aki emberek között nőtt fel, és ő maga sem tudja, miért nem olyan,
mint a többiek. Mozgásánál talán csak az életszemlélete a furcsább, Bálintot ez azonban
nem zavarja: ő csodálatosnak, különlegesnek és szeretnivalónak látja Julit, de amíg ők
önfeledten randizgatnak, Julit a szülei hazavárják odaát, Tündérországban...
Az előadás a különcségről is szól – de ennél sokkal inkább önmagunk feltárásáról vagy
eltakarásáról, őszinteség és büszkeség, nyitottság és félelem ellentétpárjairól. Arról, hogy
érdemes-e tündér-módra mindent kimondani és megmutatni, vagy inkább maradjunk meg
az emberi létformához tartozó biztonságos fedezékben.