Színház

Csíksomlyói Passió

előadás, magyar, 2017.

Értékelés:

14 szavazatból
Szerinted?

A 18. században Csíksomlyón még élő hagyomány volt, hogy évről évre újabb és újabb iskoladrámákat mutattak be. Ezek alapján élesztették föl a helybeliek 1996-ban e színjáték-hagyományt, s az idén, a huszadik évfordulón mintegy tízéves kihagyás után ismét sor került egy virágvasárnapi bemutatóra. Ha kimondjuk Csíksomlyó nevét, ma már mégsem elsősorban ez a műfaj jut róla az eszünkbe, hanem annak a zarándoklatnak a helyszíne, ahol pünkösdkor évről évre félmillió ember gyűlik össze a Kárpát-medence minden tájáról, hogy imádkozzanak a Szent Istvántól Szűz Máriának felajánlott országért. És vannak, akik azért jönnek e kegyhelyre, hogy pünkösd vasárnap a felkelő napban megláthassák Babba Máriát, ősvallásunk istenasszonyát.
A Nemzeti Színház produkciójának létrehozása során e hagyomány teljességére támaszkodni kíván. Így arra az 1897-ben megjelentetett kéziratos gyűjteményre is, mely négyfajta passiójáték-típust tartalmazott. Ez képezte Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyvének az alapját is, melyből az 1981-es nagysikerű színdarab készült. Az elmúlt 35 év során azonban Kilián István áldozatos munkájának eredményeként napvilágot látott a csíksomlyói passiójátékok teljes szöveganyaga is. Az 1991-től évente megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozóknak köszönhetően pedig feltárult az a szakrális dramatikus népi játékmód is, mely az iskoladrámák hatására a 18. században alakult ki. Vállalkozásunknak ez a Csíki-medence székely közösségeiben ma is élő archaikus nyelvezet képezi a bázisát, mely a megszólalás hitelességét és újdonság-értékét is garantálja. De fel fogjuk használni Katona Imre Passió magyar versekben című szövegkönyvét is, melyből Ruszt József 1971-ben rendezett előadást az Egyetemi Színpadon.

Néprajzi szakértő, táncdramaturg: Vincze Zsuzsa m.v.

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara

Deus Pater: BENEDEK ATTILA, Ráfáel arkangyal: CSICSMANN DÁNIEL, Gábriel arkangyal: BARKA DÁVID, Hit: KOVÁCS GÁBOR, Halál: TÓKOS ATTILA, Első ördög: FEKETE BENCE, Második ördög: JUHÁSZ SÁNDOR, Szeretet: RAB EDINA, Irgalmasság: TAPOLCZAI-ZSURÁFSZKY LILLA, Igazságosság: ORBÁN AMANDA, Bizonyságtétel és Veronika: OLTÁRCZY MÁRIA, Bölcsesség: RENCZ NORBERT, Ártatlanság: MOLNÁR SAROLTA, Ádám: KEREPESI ZOLTÁN, Noé: BORDÁS BARNABÁS, Ábrahám: VALACH GÁBOR, Dávid király: SZEVERÉNYI BARNABÁS, Első katona és pásztor: HAJDÚ FLÓRIÁN, Második katona: TAKÁCS GÁBOR, Erősség: JUHÁSZ ZSOMBOR, valamint az együttes összes táncosa.

Zenészek: PAPP ISTVÁN GÁZSA (prímás), SZABÓ DÁNIEL (cimbalom, gardon), TAKÁCS ÁDÁM (hegedű), TÓTH SÁNDOR (brácsa, dob), CSÁVÁS ATTILA (klarinét, furulya), LÍBER RÓBERT (bőgő)

Szereplők: 

Pilátus fia – BUZÁDI BUDA

Gyermek Jézus – NIEDERMÜLLER ÁDÁM / SIMON MÁTYÁS

A(z) Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2017. március 10., Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások