S az égi fények a tárgyakon, Mint tövisek, szemembe szúrnak,
Ha bánatom, mely lelkemig hat, Akár a tőr, akár tüzes vas,
A dolgok közt, ha Rád találok, Tudom, nem az Élet vár ott,
Hanem, aki már messze jár S a Szavak között nem talál
Magának egy puszta helyet, Amelyben volna bent a Kezdet,
Legyőzve ott az Allegóriát Kezdődne a Feltámadás,
S mint ismeretlen nyelvű Textust Recitálnám a Resurexust:
Így írná testem majd a Végbe Az Exitust, akkor az Égbe'
Nem tudná semmi Gondolat, Hogy Krisztusunknak hódolat!
(Borbély Szilárd: Rosarium a Szavakért)
Borbély Szilárd két művét (Halotti pompa és a Míg alszik szívünk Jézuskája) fordítja le a színház nyelvére Vidnyánszky Attila. Merész vállalkozás, annál is inkább, mert két alapvetően eltérő alkatú, szemléletű művész találkozása ez: a költő számára "nincs katarzis, nincs feloldás". Vidnyánszky Attila legsötétebb (Robero Zucco, Gyilkosság a székesegyházban, Szarvassá vált fiú...) témájú előadásai is nyújtanak valamiféle feloldást a néző számára, a rendező hisz a katarzis gyógyító erejében. Hol van hát a híd e két alkotó között?
"A gyilkosság igézetében él a világ..." A Halotti pompa hátterében egy felfoghatatlanul szörnyű tett áll, mint tőr a szívben, amely már csak tértől és időtől elemelten, a nyelv embertelenségén keresztül, az istenek néma világát sejtetve mondható ki. Himnikus formát választ a szerző, amely az ismétlést és az esendőséget hordja magában. A színház megrázóan sűrű terében rítussá válik a költői szöveg. A Míg alszunk szívünk Jézuskája játékos, olykor blaszfémiába hajló hangvétele átszövi az előadást. Talán a híd kettejük között épp ez: a születő élethez való viszonyulásuk.
A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása
Hozzászólások