Színház

Hippolyt

színmű, magyar, 2013.

Értékelés:

10 szavazatból
Szerinted?

A baj nem jár egyedül. Ha valaki a Rózsadombon kényszerül villát venni, annak az élete csőstül megváltozik: a Rolls Royce szervíz egy rablás, a vörös kaviár méregdrága, a Dom Perignon pezsgő borsos... És ha ráadásul az ember lánya valaki olyasvalakibe szeret bele, akinek az Isten is teremtette, akkor végleg elkél némi segítség. Valaki, akit a ruha tesz, aki tudja, hogy döglik a légy, hogy jobb ma egy túzok, hogy az élet nyakig tejfel, de aki látott már karón is varjút, és aki csak gatyába rázza az egész kócerájt.

A Mohácsi testvérek átirata a Zágon István féle színdarabhoz nyúlik vissza, amely alapján írta anno Nóti Károly a híres 1931-ben forgatott filmet, amely képezte az alapját az azóta létrejött színpadi változatoknak. Ez az előadás tehát a Zágon féle színmű mai színpadi változata.

"Nagy öröm számunkra, hogy Mohácsi János rendezésében egy olyan új bemutatónk lesz, amely megtalálja az utat az emberekhez és úgy szól a máról, hogy az előadás közben eszünkbe se jut, csak utána döbbenünk rá - Ez akár a szomszéd utcában is játszódhatott volna! " - jegyezte meg Orlai Tibor producer.

A(z) Orlai Produkciós Iroda előadása

Bemutató időpontja:

2013. július 4., Orlai Produkciós Iroda

Stáblista:

Vélemény:

2014 febr. 27. - 16:08:35
2014 febr. 27. - 16:08:35
Hoppá! Az elõzõ hozzászólás nem a Hippolythoz volt szánva hanem a Centrál színház Függöny fel! –elõadásához.
2014 febr. 27. - 15:56:06
2014 febr. 27. - 15:56:06
Csatlakozom az elõttem szólóhoz. Vele szemben én már másodszor láttam a darabot, de még mindig voltak pillanatok, amikor az volt az érzésem, hogy lemaradtam egy-egy poénról. Mindenki remek a darabban, de nekem a Bereczki Zoli és a Pokorny Lia tetszettek a legjobban! Nagyszerû társulat, kitûnõ rendezés. Mindenkinek csak ajánlani tudom az elõadást aki felhõtlen kikapcsolódásra és vidámságra vágyik.
2014 febr. 27. - 15:44:33
2014 febr. 27. - 15:44:33
Sajnos csak csatlakozni tudok az elõttem szólókhoz. Február 16-án láttam a darabot és a legjobban a színészeket sajnáltam (akik szerintem ugyanúgy tudták mint a közönség nagy része, hogy a darab nem jó). Ebbõl az adaptációból és rendezésbõl nem lehetett többet kihozni. Csodálkozom, hogy mégis tapsolt a közönség. Hiába a paradicsom már nem divat… Nagyon szeretem a Kulkát ezért barátilag azt tanácsolom, hogy adja vissza a darabot. Nem az õ szinje.
szavazat: 4/10 2014 jan. 19. - 08:53:13
2014 jan. 19. - 08:53:13
Nagy csalódás ért bennünket,mert a rendezõ-rendezõk a Mohácsiak nem voltak megelégedve az eredeti NÓTI
Zágon csodás darabjával--átirták. EZ ma elég gyakori, átirnak mindent a saját szórakozásukra.
Azt, hogy a közönség mit szól hozzá õket kevéssé érdekli.Sajnálom a közönséget aki vár valamit az eredeti
mübõl és ezt "hamisitást " kapja. Sajnálom a szinészeket, akik vergõdnek a szinen.És végül sajnálom
magunkat, hogy ott szenvedtünk az elõadáson-igaz ez a legkevesebb.
Véleményem azokról rendezõkrõl, akik "átirják" az eredetit: hagyják ugy, ahogy az van és IRJANAK valamit
ha tudnak és azt rendezzék!!!
2013 júl. 10. - 08:38:08
2013 júl. 10. - 08:38:08
Nem láttam, de teljesen hihetõ a komment. Az egyébként tehetséges Elek F. inkább a fiát játszhatná Csákányinak, nem?
V.A.-t talán az dobta fel annyira, hogy Mohácsit és Kulkát már OTT=a Belvárosiban látta...azaz a Nemzetin kívül ;o)
2013 júl. 10. - 00:39:05
2013 júl. 10. - 00:39:05
Sajnos nagyon rossz a darab. Az elsõ felvonás még néhol vicces, kedves, annyira legalábbis, hogy megvárjuk a második részt, de hiba volt....
2013 júl. 09. - 19:13:29
2013 júl. 09. - 19:13:29
Akadtak szórakoztató pillanatok, de egy idõ után zavaros érdektelen volt a sztori, ráadásul rettenetesen hosszú. Nem lenne probléma, hogy elhagytak karaktereket és behoztak újakat (láttuk meg elégszer az "eredetit"), de funkciójuk nemigen volt. Akadtak borzalmasan rossz alakítások is.
szavazat: 1/10 2013 júl. 09. - 01:12:21
2013 júl. 09. - 01:12:21
Az ismertetõ szerint a Mohácsi testvérek átírata az eredeti Zágon István darabra nyúlik vissza. Akkor is csak annyi mondható, hogy az eredeti darab is elég olcsó poénokra épülhetett. Bartókon és Freudon viccelõdni pont olyan színvonalas, ám roppant népszerû, mint ma a multikat szidni. Az általam egyébként kedvelt színész trió neve ugyan eladja a darabot, ám õk is csak ripacskodnak - legkevésbé talán Kulka. Szóval borzalmas! De megértem: a színésznek is meg kell élnie, tv és mozifilmek híján marad a nyári hakni. Vidnyánszky úr és az erõsen túlsúlyos közönség nagy része viszont láthatólag élvezték: nem vagyunk egyformák!