Színház

Kvartett

előadás, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A négy szereplő ugyan magyarul beszél, de mégsem értik egymást. Amit az egyik adna, azt a másik nem tudja elfogadni. Négy világkép, négy mulatságosan tragikus sors ütközik össze a színpadon, és ebből az ütközetből mindenki vesztesen kerül ki. Az 56.-os forradalom 40.-ik évfordulójára íródott darab születésekor úgy látszott, nem más egy éles pillanatfelvételnél. Az évek multával azonban egyre tragikusabb fénytörésben látszik ez a történet. Mintha a négy karakter sorsa akkor még valamivel reményteljesebb lett volna.

Az 56.-ban Amerikába menekülni kényszerült Vendég, szeretné meghálálni egykori barátjának azt, hogy annak idején megmentette az életét. Az Öreg valódi, hithű kommunista, aki nem ügyeskedett, amikor ez volt a divat, aki tántoríthatatlanul próbálja megörökíteni a kommunizmus történetét. A Feleség alakja tragikomikus karakterrajza a szűklátókörű proletárasszonynak, a lányuk pedig csak a meggazdagodásával törődik, ám sorsa reménytelen, mert nincs és talán soha nem is lesz tőkéje.

Spíró egyik legsikeresebb darabja kerül most a közönség elé. Az egy részben játszott darab mindvégig mulatságos, hisz ki ne szeretné szatirikus görbe tükörben látni saját és környezete életét, de torkon ragadja a felismerés, hogy a szatíra közelebb van a valósághoz, mint ahogy az, az első pillanatban tűnhetett.

A(z) Soproni Petőfi Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. október 13., Soproni Petőfi Színház

Stáblista:

Hozzászólások