Színház

Lisztmánia

táncelőadás, 2022.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A darab egy különös térbe viszi a nézőt, melynek helyszíne a képzelet világa. Egy megfoghatatlan lét, melyben a körül rajongott zenei géniusz megjelenik korunk világában, hol az értékek sokszor érthetetlenül keverednek össze. A koreográfus és együttesünk, tisztelettel nyúl a világhírű hazánkfia örökségéhez. Zachár pályafutását a Budapest Táncszínháznál kezdte, majd Hollandiában a legnagyobb koreográfusokkal dolgozott. A műben az alkotók lelkülete kapcsolódik össze időn és téren keresztül.

A "Lisztomania" Heinrich Heine kifejezése, amit némi gúnnyal használt egy újságcikkében. Arra utalt, hogy Liszt az 1840-es évekbeli koncertvirtuóz pályafutása abnormális reakciókat váltott ki rajongóiból. Liszt volt az első megasztár, aki tudatosan építette föl imázsát, először adott elő szólóhangversenyt, ahol kizárólag ő lépett fel, oldalra fordította a közönségnek addig háttal álló zongorát, és tűzijáték szerű virtuozitásával, mély átélésével elkápráztatta még ellenségeit is. De ő mindezt nem az öncélú magamutogatás kedvéért tette, hanem a művészet erejének és társadalmi megbecsülésének emelését akarta elérni. A koreográfus és együttesünk, tisztelettel és büszkeséggel nyúl a világhírű hazánkfia örökségéhez.

A(z) Budapest Táncszínház előadása

Bemutató időpontja:

2022. szeptember 27., Budapest Táncszínház

Stáblista:

Hozzászólások