A playback, az improvizációs színház olyan formája, amely az interaktivitást, a történetmesélést állítja az előadás középpontjába: a nézők hangulatokat, életérzéseket, történeteket, álmokat osztanak meg, amelyeket a társulat zene kíséretében az adott pillanat ihletére játszik el.

Történeteket várunk az éjjelekről és a nappalokról! Amikor összeér és egységet alkot, vagy amikor megfordul és besötétített szobában nappal alszol, mert sokáig ébren tartott az éjszaka lüktetése.

Van úgy, hogy se éjjelem, se nappalom.

Fent lenni éjszaka vágy, munka, gyereksírás, társaság vagy plafonbámulás miatt. Fénnyel tölteni a nappalt, dolgozni, enni, olvasni, unatkozni, a sötétre várni, alkotni vagy nézni, ahogy megcsillan a vízcsepp a füvön. Várni, hogy vége legyen és kezdődjön a másik! De melyik is?

Nappal a félreértés, éjszaka az igazság. Nappal Van Gogh sárgája, éjjel Munch Sikolya. Nappal a francia filmvígjáték, éjjel film noir. Mi az, amit éjszaka jó olvasni?

Nappal fekete Gucci napszemüveg, éjjel a pénzbehajtó kelléke. Nappal játszótér, éjszaka tetthely. Mi az éjszaka zenéje és a nappalé? A tükörsima éjszakai tenger és a déli hullámok. Hideg hajnalon vasútállomás peronján a munkás kezében szisszenő söröskupak zaja, vagy a nyáresti fröccsös poharak csendülése. Izzadságcseppek a forróságban, aztán a pokrócba csavart éjszaka…

Színészek: Babinchak Atanáz, Sirkó Eszter, Tóth János Gergely

Játszók: Brányi Csilla, Kurtán Klára, Solymos Tamás, Radics Roland, Szabó Ildikó, Tóth Brigitta

Írók: Kipke Ágnes, Ötvös Melinda és a klasszikusok….

Zenész: Csetverikov Iván, Sírkó Eszter

Esemèny plakàt, grafika: Karsa Patrik.

A történetekre inspirálódó festő: Hartai Zsuzsa textilművész

„Még süt a nap amikor elkezdjük, és "sötét van, amikor vége lesz.” (30Y)