Mestereink meséi

táncelőadás

Következő előadás

2025. január 22. (szerda) 20:00 Csokonai Nemzeti Színház - Teátrum 4024 Debrecen, Csapó u. 30.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Következő előadás

2025. január 22. (szerda) 20:00 Csokonai Nemzeti Színház - Teátrum 4024 Debrecen, Csapó u. 30.

A Debreceni Népi Együttes táncelőadása a magyar kultúra napja alkalmából.

Az előadás előtt 20:00-tól a Debrecen 175 drámapályázat díjátadóját láthatja a közönség, 20:15-től pedig a Debreceni Népi Együttes ünnepi műsora látható a színpadon.

A Mestereink meséi – a Debreceni Népi Együttes alapítója, – Dr. Béres András születése 90., valamint halála 25. évfordulójára készült. Az előadásban az együttes példaképének életéhez szorosan kötődő tájak táncait (Hajdúság, Hortobágy, Szatmár, Bihar, Rétköz, Kárpátalja), az ezekhez igazodó hangulatokat, történeteket élheti át a közönség, ötvözve az együttesben oktató pedagógusokhoz leginkább közel álló táncokkal.

Béres András úgy, mint a népmesék egyszeri parasztemberének három fia közül a legkisebb: elindult szerencsét próbálni. Kitartása, akaratereje, tudása révén végül elérte azt a célt, amit kitűzött maga elé. 1950-ben megalapította a Debreceni Népi Együttest, amellyel számos sikert ért el. Ahhoz azonban, hogy folytassa a munkát, élvezze mindazt, amit elért, túl rövid időt kapott a Teremtőtől. A Debreceni Köztemetőben díszsírhelyet kapott, a város saját halottjának tekintette. Temetésén Debrecen legismertebb prímása játszotta el kedvenc nótáját: „Megrakják a tüzet, mégis elaluszik…”

A műsorban Sáli Levente homok animációi láthatók, kísér a Bürkös Zenekar.
A műsor zenei szerkesztésében közreműködött: Bárdosi Ildikó, Dezsőházi Tamás, Palazsnik László-

Közreműködik: Bistey Attila, Hajdúsági Népzenei Együttes

Kísérő zenekar: Bürkös Zenekar

Együttesvezető: Hercz Vilmos

Művészeti vezető: Veres Tamásné Hercz Beáta, Vámosi István

Tánckarvezető: Hercz Lili, Rozsályi Dániel

Művészeti munkatársak: Lakatos Fanni, ifj Hercz Vilmos, Rozsályi Dániel

Színházi műsorok

jan. 22.
  • Teátrum

Hozzászólások