Egyébként könnyelműen úgy írtam róla eddig, mintha még élne.” Franz Kafka

A Radnóti Színház, a Gólem Színház, a Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Cseh Centrum együttműködése a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központban.

A FEGYENCGYARMATON

Fordította: Szabó Ede

Színpadra adaptálta: Regős Simon

Dalszövegíró: Réder Ferenc

Rendezte: Regős Simon

AZ ODÚ

Fordította: Eörsi István

Színpadra adaptálta: Sahin-Tóth Sára

Rendezte: Sahin-Tóth Sára

AZ ÉHEZŐMŰVÉSZ

Fordította: Tandori Dezső

Színpadra adaptálta: Borgula András és Németh Virág

Rendezte: Borgula András

Dramaturg: Németh Virág

Díszlet- és jelmeztervező: Balla Hanga, Pauline Helen Stephan

Zene: mdmx, Arleta Berndorff

A rendezők munkatársa: Kóti Eszter

Száz éve hunyt el Franz Kafka, de figurái mintha még ma is élnének. Mintha élne a Fegyencgyarmaton megkínzott fogoly és kínzója, mintha élne az Odújából kimozdulni nem hajlandó lakó, mintha élne Az éhezőművész. Mintha velünk élne, mintha bennünk élne.

Mintha élne.

Mintha élne - de vajon él? Élet-e a folytonos kínzás és megkínzattatás, a bezártság, az önként vállalt éhezés, élet-e a szabadságunk feladása?

Életünk során mindannyian találkozunk ezekkel a kérdésekkel - a kafkai abszurditás lényege azonban pont a hétköznapi szituációk eltúlzott ábrázolásában rejlik. Ezekre a nagy(nak tűnő) kérdésekre keresi a választ három különböző rendező, három különböző irányból. És ha a válasz végül mindig ugyanaz lesz? Nos, az éppen eléggé kafkai volna.

“Alapvető alkotói szándékunk feltérképezni a nyilvános kivégzéssel kapcsolatos kegyetlenség és szenvedély formáit, ehhez igyekszünk közvetlen kapcsolatot kialakítani a leendő nézőkkel, keressük az erőszak ábrázolásának különböző lehetőségeit. Nyúljunk bele a néző hasába és gyomorszájánál megragadva rázzuk fel azt, ameddig kielégülésre nem talál a kivégzés cirkuszában.” (Regős Simon - A fegyencgyarmaton)

“Az odú vakondszerű lakójának kizárólagos öröme a kényelem és a kiszámíthatóság. Befúrja magát az odújába, hallgatja a kintről érkező zajokat és csak beszél és beszél, megfékezhetetlenül. A világtól való elzártság biztonságot ad neki és gyönyörködteti, úgy érzi: BOLDOG! Csak a rettegés ne lenne, hogy minden irányból rátörhetik odúja ajtaját. De semmi sem változik.

Meddig tartanak identitásunk határperemei; mi kebelezzük be a félelmeinket vagy azok minket?” (Sahin-Tóth Sára - Az odú)

“Kafka szövegei a zsigereimbe ivódtak kb. 30 évvel ezelőtt, a gimnáziumi évek alatt. Sokat gondolkodtam rajtuk - és főleg sokat álmodtam velük kapcsolatban; és mindig is foglalkoztatott a színpadra állítás lehetősége. Az éhezőművész karakterében minden öregedő művész benne van. A siker, a szeretet, az elismerés utáni vágy egyszerre a felismeréssel, hogy nincs már végtelen idő az alkotásra mint anno, fiatalon; és mindennek az egyszerre komikus és tragikus mivolta. Vicces és fájdalmas szöveg. Eljött az idő, hogy hozzányúljak.” (Borgula András - Az éhezőművész)

Franz Kafka utolsó üzenetében arra kérte barátját, Max Brodot, hogy halála után olvasatlanul égessen el mindent, amit az író hátrahagyott. Brod azonban nem teljesítette Kafka kívánságát. Kiadta leveleit, naplóit, átszerkesztette félbehagyott regényeit - mintegy köztünk tartva a 20. század egyik legnagyobb hatású művészét.

Szinte úgy, mintha élne.

A(z) Radnóti Színház és Gólem Színház előadása