Színház

Nabucco

opera, 3 felvonás, olasz, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A színház kórusa, mely az elmúlt évadokban méltán aratott sikert mind a kritika, mind pedig a közönség körében, ezúttal előlép és főszereplővé válik Verdi Nabuccójában. A négy felvonásos mű ugyanis a világ zeneirodalmának egyik grandiózus kórusoperája. A babilóniaiak és zsidók, leigázók és leigázottak konfliktusáról (is) szóló történetet az előadás kiemeli a bibliai korból, és kozmikusabb térbe és időbe helyezi. Az opera középpontjában egy világtörténelmi korszakváltás áll: megváltoznak az értékrendek, más összefüggések irányítják az életet, mint korábban. A Nabucco ebben az értelemben nem csupán a szabadságért, a nemzeti függetlenségért való küzdelem ikonikus története, hanem egy opera a hitről, Istenbe és egymásba vetett töretlen hitünkről. Arról a tanulságról, hogy ha nem népek közötti viszályokra és családi drámákra fordítjuk energiáinkat, hanem megértjük az idők szavát, akkor megtaláljuk az Istenhez vezető utat és az emberiség életének tovább folyását. Kesselyák Gergely értelmezésében a mű kulcsmondata Zakariás, a zsidó főpap szájából hangzik el: "Istent imádva királyok királya leszel."

A Miskolci Nemzeti Színház és a debreceni Csokonai Színház közös produkciója.

Közreműködik: a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Csokonai Színház énekkara, a Miskolci Nemzeti Színház ének-és tánckara és az Abigél Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákjai.

A(z) Csokonai Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2014. február 28., Csokonai Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások