Színház

Ne kíméld, akiket szeretsz!

előadás, magyar, 2009.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

"A legtöbb történetet, amellyel a hétköznapokban találkozunk, elsősorban a tévé, a mozi, néhanapján pedig a színház meséli el nekünk. Saját történeteinket ritkán érzékeljük. Ezek az ügyek megfoghatatlanok, feloldódunk bennük, és csak miután lejátszódtak válnak történetekké, melyeket aztán újra és újra elmesélünk, hangulattól függően eset tragikumát vagy komikus jellegét hangsúlyozva. Ilyenkor az emlékezet "sarkít" vagy "gömbölyít", egy csattanóra, egy nagy fordulópontra, váratlan megoldásra stb. esik a hangsúly, és pont azok az apró részletek vesznek el, amitől a történet hiteles és egyedi, végső soron igaz lesz. Néhány hónapja kipróbáltam, hogy leírom néhány napomat (szándékosan néhány teljesen semleges napot) erőltetett összefüggések, kerekítések, a mindent arányos struktúrába rendező esztétikai reflex mellőzésével, túlzások nélkül, amennyire lehet tárgyilagosan. Kíváncsi voltam, mi az, ami mellett elmegyek, amit rögtön kidob az agyam, amit nem tart méltónak emlékezetem, hogy elraktározza. Kb. 15 percenként készítettem egy bejegyzést, napi 12 órán keresztül. Tevés-vevés, a múlton rágódás, a jövő elképzelése. Ezernyi kusza, egymásba kapaszkodó gondolat, működés, automatizmus, napok szorosan egymás után név nélkül, biológiai szükségletek, rendszeresség és rendszertelenég rendszertelen váltakozása, a család, a város ezerszer látott részletei, amiket soha nem tudnék pontosan felidézni, mert soha nem hagytam időt magamnak hogy megfigyeljem, valaminek a várása (egyébként ezzel telik a legtöbb idő) barátok, mozdulatok, mondatok amik rögtön eltűnnek, csupa olyasmi amit nem tartunk fontosnak, ha arról beszélünk, hogy mi történik velünk, pedig többségében ilyen napokat élünk, mondhatnánk ez az életünk. Színházi vállalkozásunk célja kiemelni egy ilyen napot a történések áramlásából és túlzások nélkül végigkövetni egy ember mozgását felkeléstől lefekvésig, megismerni családját, barátait, a közeget ahol él, őt magát, legbelső gondolatait." (Hajdu Szabolcs)

A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
Bolond Pierrot 2012 márc. 23. - 11:09:10 10/10 Előzmény FElepHánt
Láttam. Zseniális volt. Nincsen esetleg belõle egy rögzített verzió?
10/10
FElepHánt 2009 aug. 29. - 18:03:44 10/10
FeHér Elephánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp

NE KÍMÉLD Hajdu Szabolcs Forte Társulat Zsámbék

A botladozó címet lerövidítettük, de ezzel együtt is sokat nyertünk a zsámbéki bemutatón:
egy játékos szellem jókedvû csapongásait. Nincs mese, nincs konfliktus, testre szabott figurák
éltetik az ötletes szituációkat. Már a látvány is telitalálat: a panel-panelek folytonos
mozgással variálják a teret, - szobát, utcát, pultot vagy gyóntatószéket formázva. A hétfõs
Forte Társulat, éppen nem színen lévõ, tagjai realizálják a díszletelemek bravúros koreográfiáját,
hogy aztán pillanatokkal késõbb, újra mint játszó személyek kápráztassanak el. A
lazán sorjázó epizódokban jellegzetes alakok tûnnek fel: az esernyõ-krinolinjában örömtáncot
lejtõ fiatalasszony, kicsapongást keresõ harsonás lány, melák jóember meg kisgonosz
gengszter bajuszban-kalapban és kuplerosné, aki négybetûs elõtagú nevében hordja a kalapot.
Hetykén pattog a szöveg, ülnek a poénok, a fura jelenetek groteszk fordulatokban
csúcsosodnak. A kamaszos Sipos Vera "még egy kis idõt" kér nyilvánosházi beavatásán, inkább
méretes hangszerét markolássza, míg végül vissza is menekül a párkapcsolat unalmába,
melyben nem sok változásat remélhet Kádas József bazaltpuhány némaságától. Földeáki
Nóri alakban, jelmezben, mimikai maszkban tökéletesen formálja meg extrém karakterét,
de a heves szócsatákban is jelekedik. Félidõtájt átkötõ-zene szól: "Most kéne abbahagyni",
majd' kétszer is végighallgatjuk, kuncogva értékelve a rendezõ sokadik frappáns ötletét,
végül a templomba követjük a csöndességében hatalmas energiát sugárzó Simkó Katalin-t,
ahol a gyónás kérdezz-felelek játékát Andrássy Máté-val abszolválja. Utóbbi, az F.asszonysággal
folytatott parázs dialógot követõen, harmadik szerepében is remekel:
Ray Charles-i
zongorista-pantomimje a virtuóz gesztusok enciklopédiája. Krisztik Csaba lézersugarakat
imitáló fonalak pókhálóját leküzdve mutatja meg kivételes mozgás-készségét, a kisstílû gyil-
kos alakja után, absztrakt figuráját is páratlan szuggesztióval jelenítve meg. De a rendezõnek
is van még a tarsolyában: az egész társulattal játszatja el a "nagyon-nagyon kis ember"
õsi bohóctréfáját: lassan kiszállingóznak a szereplõk, de az utánuk csukódó ajtó még
egyszer résnyíre nyílik, hogy az a láthatatlan parány is kimehessen...
Az új tagokkal erõsödött Forte Társulat ismét bizonyította, a korszerû színjátszásban nélkülözhetetlen
sokoldalúságát, Hajdu Szabolcs pedig, egy igéretes elsõfilm, egy remeklés,
egy félzsáner /és egy fiaskó/ után, friss reményeket ébresztett: még mindig tobzódva szikrázik
benne az, ami eredeti színházi és filmes alkotásokhoz szükséges.