Színház

Pornó

előadás, 1 felvonás, 70 perc, 2021.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A Nemzeti Színház 2008-ban, a Biblia évében meghirdetett meghívásos drámapályázatán a fölkért alkotóknak a Tízparancsolat egy-egy törvényének témájára kellett darabot írniuk. A nyolc elkészült pályamű közül Visky Andrásé a hetedik parancsolat eredeti, kiterjesztett érvényű jelentését járta körül: „Ne lopj: életet, szabadságot, jövőt!”

A darabot „a szerzőhöz igen közel álló személyek életeseményei ihlették”.

Egy kíméletlen önkényuralmi rendszer világában játszódik, főhőse egy hivatása gyakorlásában ellehetetlenített színésznő, aki annak ellenére megpróbál nem félni és szabad lélekkel élni, hogy a hatalom folyamatosan megfigyelteti és „Pornó” fedőnév alatt nyilvántartatja mint célszemélyt. Ez a mozzanat azonban csak az egyik indoka a meghökkentő címválasztásnak. A másik indítékot az író így fogalmazta meg egy interjújában: „A politikai pornográfia elszabadulóban van, már az új oltárképeken, a számítógépek képernyőin és a telefonunk kijelzőjén is folyamatosan jelen van...Hatálya alól egyikünk sem vonhatja ki magát, a vak is látja, mi történik: nem elég a szavazatunk, sohasem elég, a testünk is kell, a gondolataink, a lelkünk, a hálószobánk. Meg kell állni a gyermekeink és gyermekeink gyermekei színe előtt, és elmondani a saját történetünket. Kiűzni nyelvünkből, tekintetünkből, érintéseinkből, sejtjeinkből a diktatúrát. Amíg nem tesszük meg, diktatúra-függőségben élünk. Nincs bátrabb tett, mint előállni a gyávaság történetével.”

Csonka Szilvia, a Weöres Sándor Színház egyik meghatározó színésznője – második gyermekének születése, s emiatt két évad kihagyása után – Visky András igaz történetének színrevitelével tér vissza a szombathelyi közönség elé nem csak, mint színművész, hanem a produkció rendezőjeként is.

Az előadás abból a szempontból is különleges, mert az országban talán egyedülálló módon teljes egészében "zöld": az újrahasznosított anyagokból készült díszlet és kellék új jelentéstartalmat kapott.

Nem csak, mint színművész, a produkció rendezőjeként is. Az előadás abból a szempontból is különleges, mert az országban talán egyedülálló módon teljes egészében "zöld": az újrahasznosított anyagokból készült díszlet és kellék új jelentéstartalmat kapott.

Köszönet:

Baranyai István “Lego”, Bálint Éva, Bodrogi Tamás, Domonkos Veronika, Falusi Anikó, Győri Csaba, Jenei Ágnes, Kelemen Zoltán, Mesebolt Bábszínház, Móri Csaba, Tóth András, Varga Krisztián, Vaspöri Ottó, Viszlay Fülöp

A(z) Weöres Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

2021. szeptember 18., Weöres Sándor Színház

Stáblista:

jan. 20.
  • Stúdió
jan. 21.
  • Stúdió
jan. 27.
  • Stúdió
jan. 28.
  • Stúdió
febr. 11.
  • Stúdió
febr. 12.
  • Stúdió
febr. 26.
  • Stúdió

Hozzászólások