Színház

Szárnyak - Bábel-est

előadás, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Negyven évvel ezelőtt, amikor még nem ismertük a világzene fogalmát, világszínvonalú népzenei feldolgozásaival új műfajt teremtett a Kolinda együttes. Egyik alapítója, Kiss Ferenc akkoriban egy másik legendás együttesben, a Vízöntőben is muzsikált, majd az Etnofon Zenei Társulásban összegezte örökségeit. Mélységes személyességgel eresztve a magasba mindazt, amire a parasztzene, Bartók Béla, Ady Endre vagy éppen a bujdosók sorsa inspirálta.
A sors különös kegyelméből egy másik Kolinda-tag, Lantos Iván is megmutatja ?szárnyait? - ő a Kistehén együttes vendégeként. Ennek a zenekarnak a vezetője, Kollár-Klemencz László csirkék, libák és lovak - egyszóval csupa szárnyas - között él dömörkapui tanyáján, ahonnan pegazusként emelkedik felül földi kötöttségein. Az irány a mennyei folk-rock, a határ a csillagos ég, a hangja pedig kész robbanás.
És ez még semmi ebben a bábeli forgatagban! Láthatjuk Téri Gáspár és Bardóczy Ilka újcirkuszi duettjét, a Grotesque Gymnasticsot is, mely "hatméteres függesztett rúdon tart repülő dialógust mindarról, amit már a földön állva nem lehet eltáncolni". És költészetben sem adjuk alább a csúcsnál - erre Ladik Katalin a garancia, akinek műfajok feletti munkásságát idén a LennonOno Grant for Peace díjjal ismerte el Yoko Ono.

Közreműködők:

Etnofon Zenei Társulás
Kistehén együttes
Grotesque Gymnastics
újcirkusz
Winkler Nóra
műsorvezető

Vendég:

Bognár Szilvia
Ladik Katalin
költő
Lantos Iván

Alkotók:

a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező szakos hallgatói (osztályvezető tanár: Ascher Tamás)
színpadra állítás
Marton László Távolodó
sorozatszerkesztő

A(z) Müpa előadása

Hozzászólások