Színház

Veszedelmes viszonyok

előadás, 2024.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

„Soha ne légy szerelmes!” — ezzel a nyilvánvalóan betarthatatlan javaslattal írta be magát az irodalomtörténetbe Choderlos de Laclos regényhőse, Valmont vikomt, aki az azóta számtalan filmes és színpadi adaptációt megélt Veszedelmes viszonyok című levélregény egyik hőse. Számára ugyanis a szerelembe esés ellentétes személyisége lényegével: az ártásban, ármánykodásban, a naiv lelkek megrontásában élvezetet találó énje kibontakozását. Pláne, ha ehhez még „méltó” társat is kap maga mellé Merteuil márkiné személyében, aki egy ideig tökéletes partnernek bizonyul a vikomt „szerelemtől mentesnek” gondolt intrikáiban. Ám csak egy ideig…

A regény iránt elkötelezett rendező, Kiss Csaba egyfajta szenvedélyes társasjátékként képzeli el a szerelmi sokszög alakulását. Olyan játszmaként, amelyben minden egyes szereplő „dobását” látjuk, s amelyet egyfelől a vágy, másfelől a kiégettség irányít. Bianca Imelda Jeremias látványvilága Kovács Adrián zenéjével együtt úgy repít vissza bennünket a 18. század végi Franciaországba, hogy közben a jelenben is érvényes módon szólal meg.

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2024. február 23., Csokonai Színház

Stáblista:

Szereplők

VALMONT VIKOMT
MERTEUIL MÁRKINÉ
VOLANGES-NÉ
CÉCILE DE VOLANGES
DANCENY LOVAG
máj. 30.
  • Kóti Árpád terem
máj. 31.
  • Kóti Árpád terem
jún. 04.
  • Kóti Árpád terem

Hozzászólások