Szokás szerint vers- vagy novellaelemzés között lehetett választani a középszintű magyarérettségi utolsó szakaszában. A diákok azt mondják, az összehasonlító verselemzést, Janus Pannonius és Juhász Gyula két nagyváradi költeményének összevetését nem nagyon választotta senki („legenda kering egy C-sről, aki állítólag igen”), a novella viszont nem bizonyult nehéz feladatnak. „Senki nem akart instant öngyilkosságot elkövetni, ezért mi mind novellát elemeztünk” – írta egy érettségiző a Redditen. Szabó Magda Ezüstgolyó című rövid írását kellett megszakérteni a 2002-ben megjelent Mézescsók Cerberusnak című kötetből. (Itt lehet elolvasni.)

Pár hete egy félreértett könyvről írtam, s arról, miként szűkült le a Légy jó mindhalálig értelmezési kerete azért, mert gyerekregényt és kötelező olvasmányt csináltak belőle. Én most is amondó vagyok, hogy szerencsések a zenészek meg a filmkészítők, amiért zenét vagy filmet nem kell elemezni az érettségin, mert könnyen lehet, hogy attól is ugyanolyan egészséges viszolygás alakulna ki a diákokban, mint az olvasástól.

A legtöbb ember nem elemez műélvezet közben, nem tartja számon, hogy éppen szonátaformájú szimfóniatételt hall, a Fibonacci-arányokat meg vagy észreveszi Michelangelo Ádám-freskóján, vagy nem.

Olvasás közben sem az „elbeszéléstechnikai eszközökre” figyel az ember – ezeket kellett ugyanis megfejteni az érettségi feladatsor szerint –, hanem arra, hogy mit vált ki belőle az írás. Meghat-e, megérint-e, ébreszt-e gondolatokat, előhív-e személyes emlékeket. Ezek azok a kérdések, amiket nem szoktak megkérdezni magyarórán.

A Szabó Magda-novella olyan történetet beszél el, amivel pont tud kapcsolódni egy tizennyolc éves, már felnőtt kamasz.

Az Ezüstgolyóban megismerjük Idát, az elbeszélő keresztanyját, akiből valóságos intézmény lett a családban. Idának nem volt gyereke, hajadon maradt, de „mindig dolga volt, olyan terebélyes famíliában, mint a mienk, mindig történt valami, ami egy semmiféle személyes kötöttséggel nem terhelt családtag jelenlétét itt vagy ott indokolttá tette.”

Ida fiatalabb korában papírra írja egy kívánságát, azt ezüstpapírba csomagolja, s várja, hogy a kívánság valóra váljék. Ha nem, az ezüstgolyót a folyóba kell hajítani. Ida megéli a századik születésnapját is, gyönyörű öregasszony válik a gyönyörű nőből, de vágya beteljesületlen vágy marad. Halálával utána marad az ezüstgolyó, amelyet felbontani nem illik; egy véletlen hozza úgy, hogy végül fény derül rá, mi állt a becsomagolt papírdarabon.

Egyetlen „L” betű,

amely talán keresztnevet jelöl, talán csak annyit, hogy „el” – talán Ida el akart menni. Talán nem akart csupán keresztanya lenni, talán anya akart lenni a saját jogán, talán más életet akart más országban.

A novella kulcsmotívuma, amely történetté teszi a történetet, ez:

Ida átváltozása az elbeszélő szemében.

A novella végén éppen egy „kívülálló”, az elbeszélő férje világít rá erre az egyértelmű igazságra, ami már a második bekezdésben dereng. Hogy a család gondtalan személyiségnek, beteljesedett sorsnak látta Idát, aki valójában száz év alatt sem hordta ki egészen azt, ami benne volt, és hátralékkal távozott az életből. Feláldozta a saját sorsát a családért, de legbelül nem akart „intézmény” lenni.

„Mert azt csináltatok belőle, intézményt. S hogy megverte az Isten! Csaknem száz év abban a rezedás idillben. Szerencsétlen Ida” – mondja a férj.

Minden családban van egy ilyen történet. Nem is egy! Egy nagybáty, aki egyetemre mehetett volna, de nem engedhette meg magának, s ez a keserűség egész életében elkísérte. Egy asszony, aki túl korán lett anya. Egy nagymama, aki fiatalon majdnem megszökött a férjétől, de aztán maradt. Egy nő, aki esze szerint tanulhatott volna, de a háztartásban maradt.

És vannak az unokák, akik – akár már fiatal felnőttként – megsejtenek valami többet a családi történetek mögött.

No, hát erről szól Szabó Magda novellája. Nem haszontalan az elbeszélői eszköztár elemzése sem, ha az embert érdekli az írás, és maga is alkotni akar. Az írónő a jelenből indul a múlt felé, egy sztaniolpapírba csomagolt csokoládét igyekszik felbontani, amikor az édesség, akárcsak Proustnál a Madeleine-sütemény, megnyitja a múltnak kútját. Többször ugrunk időben és térben: egyszer tehát vissza Idához, másodjára Ida halála után, amikor az ezüstgolyó egy falumúzeumba kerül, harmadszor pedig oda, amikor a falumúzeumba betörnek, és az ezüstgolyó titkára fény derül. Egyszerű, rutinos megoldás ez egy Szabó Magda kaliberű írótól, nem vagyok benne biztos, hogy akár csak skiccelt vázlatra szükség lett volna hozzá. Az, hogy éppen az ezüstgolyó a novella központi metaforája, s van olyan népmesénk, amelyben aranygolyó szerepel – nos, ez a „gondolta a fene” esete. A kötet címében szereplő Cerberust meg középszinten nem kell észrevenni (bár a feladatsoron árulkodó lábjegyzet szerepel, a szemfüles diáknak ez már egy ingyenpont).

Azt a megoldókulcs sem említi, de Szabó Magda novellája inkább tárcanovella. Lélektani igényesség jellemzi, de azért mégsem pszichoanalitikus mélység, a cselekmény nem túl bő, a lényegre fókuszál. Kiderül belőle, hogy az elbeszélő azonos a szerzővel – a Szabó nevet a férj említi, s így az sem titok már, hogy ő pedig Szobotka Tibor. Persze tárca már nem nagyon jelenik meg a mai sajtóban, blogbejegyzésekből annál több van az interneten. Kíváncsi lennék, mennyivel bátrabban fejtenék ki a véleményüket a tanulók erről az írásról, ha egy névtelen blogszerző bejegyzéseként tálalnák eléjük.

Szabó Magda novellája apróság az irodalom tengerében, de azért irodalom. Nem arra való, hogy vonalzóval méricskélje az egyszeri olvasó, bár nem haszontalan, hogy azt is meg lehet tenni vele. A Mézescsók Cerberusnak című kötetben az író megfogalmazza, hogy mire valók a teleírt oldalak, amelyek száma Homérosztól Cervantesen át egészen máig egyre csak növekszik. Idézet az Isten homlokán című novellából:

„Úgy kaptunk egymástól versidézetet, regényből kiragadott sorokat, egy dallam töredékét vagy egy képmellékletet, mint más helyen a bonbont, s úgy is fogadtuk, az átélt szépség tudatával.”

Hát ezt kellene csinálni az irodalommal. Milyen kár, hogy az ilyet nehéz pontozni az érettségin!