Szerdán indul a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle

28 kisjátékfilm, 13 dokumentumfilm, valamint 10 animációs/kísérleti film került be az idei Faludi Nemzetközi Filmszemle versenyprogramjába. A november 18. és 21. között, kivételesen ONLINE megvalósuló, ingyenes vetítéseken a hazai alkotók munkái mellett iráni, orosz, spanyol, francia, ukrán, indiai, török, amerikai és brazil filmeket is láthatunk majd.

A fesztivál – melynek idei hívószava a KÖZÖSSÉGBEN – ebben az évben rendhagyó módon, ONLINE kerül megrendezésre: a filmrajongók a szemle négy napja alatt a Faludi Filmszemle YouTube csatornáján keresztül nézhetik meg a versenyprogramot, illetve a Kitekintő szekcióba beválogatott alkotásokat. A filmes pályázatra idén közel 400 nevezés érkezett, ebből választotta ki az előzsűri azokat a filmeket, amelyek a VERSENYPROGRAMBAN, illetve a KITEKINTŐ szekcióban levetítésre kerülnek. A programba bekerülő angol nyelvű filmek eredeti nyelven, a nem angol nyelvűek angol
felirattal érhetők majd el.


A filmes kategóriák győzteseiről a Pavel Lungin (a filmes zsűri elnöke), Radu Jude, Nagy Dénes és Lázár Kovács Ákos alkotta zsűri dönt majd. Különdíjban részesül a legjobb elsőfilmes rendezés, emellett a nemzetközi ökumenikus zsűri, valamint a középiskolásokból és egyetemistákból álló diákzsűri is győztest hirdet majd a fesztivál ONLINE díjátadóján, november 21-én. A Kitekintő szekcióban idén 70 filmet nézhetnek meg az érdeklődők.

A huszonhárom évvel ezelőtt útjának indult filmszakmai rendezvényhez tizenegyedik éve fotópályázat is kapcsolódik, amelyre idén 63 önálló fotó és 37 sorozat érkezett be. A kategória zsűrijét Haris László (zsűrielnök), Gábor Enikő és Szamódy Zsolt Olaf alkotják, akik az önálló művek és a sorozatok közül is a legjobbakat díjazzák majd az ONLINE záróeseményen.

A vetítéseken kívül a filmszakma aktuális kérdéseivel foglalkozó online diszkussziókon, és a  zsűritagokkal való beszélgetéseken is részt vehetnek azok, akik bekapcsolódnak a programba. A filmszemlével kapcsolatos részletek a Faludi Film honlapján érhetőek el (faludiakademia.hu). A rendezvény alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán belül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat, illetve fontos az is, hogy a pályázók lehetőséget kapjanak a megjelenésre, az egymással és a szakmával való kapcsolatteremtésre, egy olyan tér létrejöttét eredményezve ezzel, amely nyitott a világ, illetve az emberi kapcsolatok megtartó értékeire. 


A filmszemle megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. A Faludi Film honlapja és Facebook-oldala. A Faludi Film YouTube csatornája.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu