Családi filmek a tévében szombatra

Ma levetítik a Toy Story harmadik részét, a Nim szigetét, a Szörny Rt-t és a Fel! című filmet.

A kék elefánt
Film+ - március 31., 9.00
6 éven felülieknek ajánlott!

Khan, a kék kiselefánt büszke az apjára, aki az uralkodó legnagyobb, legjobb harci elefántja. A mamája viszont azt tanítja neki, hogy a háború nem jó dolog. Nem szabad erőszakosnak lenni, ugyanakkor azt sem szabad hagyni, hogy bántsák, meg kell tudnia védeni magát. Mindezt hamarosan a saját bőrén tapasztalja meg Khan. A kis ormányost ugyanis elszakítják az anyjától. Elhatározza, hogy megkeresi az apját. A hosszú, kalandokkal és veszélyekkel teli útja során nemcsak felnőtté válik, de megtanulja azt is, mik az igazán fontos dolgok az életben: a barátság, a szeretet és a bátorság.

Toy Story 3.
HBO - március 31., 9.35
6 éven felülieknek ajánlott!

Andy kinőtt a gyerekkorból, továbbtanul, és elköltözik otthonról. A játékai már nem érdeklik, nem csoda, ha Woody seriff, az űrhajós Buzz, Krumplifej, Rex, a tacskó és a többiek úgy érzik, nincs rájuk szüksége. A magukat feleslegesnek érző játékok elhatározzák, nem várják meg, míg a kukában végzik, hanem a Sunnyside óvodába mennek, ahol örömet szerezhetnek a gyerekeknek. Az álomból azonban rémálom lesz, amikor rájuk szabadulnak a féktelen apróságok. Woodyék kénytelenek menekülőre fogni a dolgot, az ovi játékaival összefogva szöknek meg, hogy visszatérjenek Andyhez, aki időközben keresni kezdte őket. 

Éjszaka a múzeumban 2.
Mozi+ - március 31., 10.35
12 éven felülieknek ajánlott!

Az éjjeliőrből menő vállalkozóvá előlépő Larry Daley régi jó barátait, a múzeum kitömött és viaszba foglalt nevezetességeit átszállítják a Smithsonian Történelmi Múzeumba. Ám útközben elkallódik a Fáraó Aranytáblája, melynek segítségével éjszakánként életre kelnek a kiállítási tárgyak. Larry tehát újra szolgálatba áll, de ezúttal nemcsak egy fáraóval találja szemben magát, hanem új életre keltett szövetségeseivel is: a gonosz oldalon csatasorba áll Al Capone, Rettegett Iván és Napóleon. Még szerencse, hogy vannak barátok, akik hősünk segítségére sietnek. 

Nim szigete
TV2 - március 31., 13.25
12 éven felülieknek ajánlott!

Nim az egyik trópusi szigeten él a tudós édesapjával. A legjobb barátai: Silkie, a fóka, Fred, a kerge iguána és Galileo, a vakmerő pelikán. Nim és barátai vad és izgalmas kalandjait a régi legendák és Alexandra Rover írónő könyvei inspirálják. Egyik nap Nim apja viharba kerül, és eltűnik a tengeren. A magára maradt kislány a kedvenc regényhőséhez, Alex Roverhez fordul levelével, hogy segítsen neki őt megtalálni. Az agórafóbiában szenvedő írónő, aki eddig az utcára sem mert kimenni, összeszedi minden bátorságát, és útra kel, hogy találkozzon Nimmel.

80 nap alatt a Föld körül
TV2 - március 31., 15.25
12 éven felülieknek ajánlott!

Phileas Fogg feltaláló olyan találmányokkal áll elő, mint a repülés vagy az elektromosság, de a felsőbb tízezer befolyásos tagjai rögeszmés bolondnak tartják. Fogg különös fogadást köt Lord Kelvinnel, a Királyi Tudományos Akadémia elnökével: állítja, ő bizony körülutazza a Földet 80 nap alatt! Oldalán inasával, Passepartout-val és az izgalmakat hajhászó francia művésznővel, Monique-kal, Fogg nekivág az eszeveszett, szívet-erőt nem kímélő, világkörüli versenyfutásnak. 

Oviapu
RTL Klub - március 31., 15.50
12 éven felülieknek ajánlott!

Mikor a két reklámzseni, Charlie és Phil új fejlesztésű zöldséges müzlije totális katasztrófának bizonyul, elveszítik állásukat és feleségeik kényszerülnek munkába állni. Charlie és Phil azonban nem bírja soká a tétlenséget. Elhatározzák, hogy nyitnak egy ovit, és ezzel elkezdődik a kedves kalandok mulatságos sorozata. A váratlan siker újabb megpróbáltatások elé állítja a két jó barátot, de szerencsére számíthatnak Marvin, Kim és Bruce segítségére. 

Az óriásölő
TV2 - március 31., 16.35
12 éven felülieknek ajánlott!

Évszázadokkal ezelőtt az óriások uralták a Földet, ám az emberek legyőzték őket. Az óriások azóta várnak a lehetőségre, hatalmuk visszaszerzésére. Úgy tűnik, elérkezett az idő, amikor Jack, a parasztlegény véletlenül megnyitja a két világ közötti átjárót. Ezt kihasználva az óriások elözönlik az emberek földjét, pusztítás és rombolás szegélyezi óriási lépteik nyomát. Jack nem sokat habozik, néhány bátor katona oldalán szembeszáll a bosszúálló óriásokkal a királyáért, a népért és a hercegnő szerelméért. 

Hollócska, a kis rosszcsont
m2 - március 31., 18.15
Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető!

A csibész Hollócska az erdő legnagyobb csavargója. Nap mint nap más játékot talál ki, s kalandot él át. Egyszer azonban igazán nagy feladat elé állítja az élet. Az erdőt, minden lakójával együtt veszélyezteti a tó vize, ugyanis a gát elkorhadt és szivárog. A hódok építették a gátat, egy hódcsalád egyetlen hét alatt képes felépíteni egy egész gátat. A hódok azonban, valahol másutt, az erdőn kívül élnek. Hollócska és Gyapjas felkerekednek hát, s hátizsákot is vesznek a hátukra. A hódokon kívül mindenkit mozgósítani kell, hogy megvédjék az erdőt! Ha igaz barátaid vannak, akkor ez nem akadály.

Szörny Rt.
Film+ - március 31., 18.45
12 éven felülieknek ajánlott!

Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a szekrényből szörnyek bújnak elő, hogy ijesztgessék a kicsiket. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak, mert élvezik. Egyszerűen ez a munkájuk. Sully, az óriás szőrmók az egyik legsikeresebb alkalmazott a cégnél, ő a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat, s ezzel a világának energiát gyűjtsön. A két menő rémisztő hétköznapjai azonban szőröstül-bőröstül kifordulnak, amikor egy Boo nevű kislány a szörnyek világába téved. 

Fel!
Mozi+ - március 31., 19.00
12 éven felülieknek ajánlott!

A 78 éves Carl Fredricksen felesége elvesztése óta magányosan, visszahúzódva éli mindennapjait. Az öreg házára szemet vet az a társaság, amely a környék telkeit már felvásárolta. Carlt azonban odaköti a sok emlék, köztük az a fénykép, amelyet nézve arról álmodoztak a nejével, hogy elutaznak a világ legnagyobb vízeséséhez. Az álmait sirató öregúr merész tettre szánja el magát. Kihasználva egykori léggömbárusi gyakorlatát egyetlen éjszaka alatt fellufizza a házát, és reggel, mielőtt az idősek otthonába szállítanák, felemelkedik vele a levegőbe. Dél-Amerika felé veszi az irányt, hogy megvalósítsa élete legnagyobb kalandját. Útjára egy potyautas kisfiú is elkíséri.