Ingyenes gyerekprogramok májusra

Ebben a hónapban is sok izgalmas programmal várnak benneteket, amik ráadásul a pénztárcát sem terhelik meg.

Óbuda Napja 2019

Több helyszínen - május 4., 10.00 - 18.00

Idén 13. alkalommal rendezik meg a kerület ünnepét Óbuda szívében, a Fő téren és Szentlélek téren, valamint a békásmegyeri Csobánka téren. Szombaton Halász Judit koncert, az Esernyős szobrainál kakaó és limonádébár, minicirkusz, mikropódium, bábautomata, Varró Dániel és Molnár György verses- zenés műsora, az Esernyős udvarában a Csodák Palotája érdekességei, Science Show, a Zichy kastély udvarában játékudvar vár benneteket. Találkozhattok a kackiás verklissel és aki szeretne, a lovashintóval is tehet egy kört Óbuda polgári miliőjét őrző utcáin.

Belvárosi Családi Piknik

Olimpia Park - május 4., 10.00 - 18.00

Ha május, akkor Belvárosi Családi Piknik! Idén is várnak benneteket május 4-én 10 és 18 óra között az Olimpia parkba. Töltsétek együtt az egész napot, hiszen délelőtt és délután is remek programokkal, koncertekkel, bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal és játékokkal készülnek a szervezők. Koncertet ad a Klárisok mesezenekar és Gryllus Vilmos, lesz Ringató foglalkozás és sok-sok gyerekszínházi előadás.

Pöttömkert a Kiskalász zenekarral

Budapest Park - május 05., 9.30 - 15.00

Van egy nap, amikor gyerekzsivaj lengi be a Parkot – ilyenkor születik meg a Pöttömkert névre hallgató kis mesebirodalom, ami izgalmasabbnál izgalmasabb ingyenes programokkal várja a lurkókat. Május 5-én is lesz minden, mi szem-szájnak ingere: a gyerekek póniháton lovagolhatnak, szökellhetnek a trambulinon, akár kedvenc mesefigurájukat is az arcukra festethetik, sőt, egy igazi kukásautóba is bemászhatnak. A kreatív játszótéren túl pedig olyan programokkal várjuk a gyerkőcöket, mint a cipósütő mondókázás a Kerekítő manóval, de élőben koncertezik a Kiskalász Zenekar is, illetve az Aranyszamár Bábszínház bájos előadását is megtekinthetitek.

Emeljünk magasba minél több gyereket! - Országos gyerekemelési rekordkísérlet

Margitszigeti Atlétikai Centrum - május 11., 11.00

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom május 11-re, szombatra meghirdeti országos gyerekemelési rekordkísérletét. A zenés, játszóházas családi napon 11 órakor minden család magasba emelheti gyermekét vagy gyermekeit. A Margitszigeti Atlétikai Sportcentrumban, az akció központi rendezvényén részt vesz az Iszkiri gyerekzenekar, Szalóki Ági, a Pannonia All Stars Orchestra és Vecsei H. Miklós színész, aki elvállalta a műsorvezetést. A kezdeményezés lényege, hogy minél több gyereket emeljenek magasba országosan és a határokon túl, hogy ezzel közösen megdöntsék a tavalyi rekordot, amikor ötezer gyereket sikerült egy időben felemelni.

Európa-nap 2019

Szabadság tér - május 12., 7.00 - 21.00

Koncertekkel, EU-s információkkal, változatos családi és gyerekprogramokkal, kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várnak benneteket a Szabadság téren. Koncertet ad Radványi Balázs és Varró Dani, valamint az Iszkiri zenekar, lesz mesesátor és bábjáték az Ákom-Bákom Bábcsoporttal, ott lesz többek közt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, és most először bemutatkozik a Superar magyarországi csapata. Ezen a napon a Szabadság térről indul a Magyarország 15 éves EU-tagságát ünneplő, 15 év - 15 km futóverseny is.

Charity Fest 2019 - Az adományfesztivál

Dürlin - május 18., 9.30 - 18.00

Gyerekkoncertekkel, közös főzéssel, sportprogramokkal, gyermekprogramokkal, piknikezéssel, bringaszereldével, színházi eseményekkel, váradással és kitelepülő civil szervezetek sokaságával várják a látogatókat és segíteni vágyókat a Dürlin Rendezvényparkban. A rendezvény bevételének teljes összegét három kiemelt civil szervezet között osztják szét. Koncertet ad a Kárász Eszter és az Eszter-lánc Mesezenekar, a Rutkai Bori Banda és a Hahó együttes is.

Zenés tízórai: Szeder & Lóci: Dalszerző! - Miből születik a sláger?

Müpa - május 23., 10.00 és 12.00

Szeder-Szabó Kriszta és Csorba Lóci duettje néhány évvel ezelőtt a Ki Mit Tube? versenyen mutatkozott be, és az országos második helyezésig jutott. Missziójuknak tekintik, hogy olyan előadást hozzanak létre, amely közérthetően mutatja be a könnyűzene nyelvét, sőt ahol a közönséggel együtt fedezik fel ezt a rendkívül sokszínű világot. Minden ember dalszerző, még ha nem is tud róla, minden gyerek fogékony a zenére, és dalokkal veszi kezdetét zenei „beavatásuk” is: elsőként egy népdalt, karácsonyi vagy gyerekdalt tanulnak meg. Hogyan születtek, miből építkeznek ezek a dalok? Mire is van szükség egy slágerhez? Az interaktív koncerten kiderül.

Budapesti Nagy Sportágválasztó

Merkapt Maraton Sportközpont - május 24-25., 9.00 - 17.00

A májusi Budapesti Nagy Sportágválasztón ismét több mint 100 sportágat lehet díjmentesen kipróbálni a Merkapt Sportközpontban. A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthattok, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együtt sportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal.