Mesés kirándulás a természetben Kányádi Sándorral

Új életmű feldolgozásába kezd a Móra Kiadó az erdélyi magyar költő, Kányádi Sándor Világgá ment a nyár című, meséket és verseket tartalmazó, elsősorban a 6–8 éves korosztálynak készült friss kötetével.

„A gyerekek számára időnként újra és újra kell rendezni, újra kell keretezni a klasszikusokat is, hogy az adott kor sodrásának szintjén is befogadhatóak legyenek, minél jobban kapcsolódjanak a gyermeki tapasztalatokhoz, világképhez” – mondta a könyvet összeállító Miklya Zsolt költő, szerkesztő.

A válogatásban 37 természeti témájú Kányádi-írás (mesék, versek, dalok vegyesen) szerepel a négy évszak rendezőelvébe igazítva. „A szövegek felolvasásra éppúgy alkalmasak, mint arra, hogy az olvasni tanuló gyerekek első olvasmánya, böngészőkönyve legyen a kötet. (…)

Vándorútra hív minket a könyv, végig az évszakok útján, árokpartok, patakok, folyók, kertek mentén, erdők ösvényein. Bogdán Viki színes és gazdag képi világa pedig megeleveníti azt a közeget, ahol az állat- és növényszereplők élnek. Így válik képzeletünkben élővé az elmesélt és dúdolt-dalolt világ” – nyilatkozta a szerkesztő.

A Móra a későbbiekben tervez válogatást 8–10 éveseknek is az ember és természet kapcsolata, emberi tevékenység témakörében; valamint 10–12 éveseknek az emberi kultúra, társadalom és történelem témakörében. A könyv végén az olvasók a meseszótárban magyarázatot találhatnak a kevésbé ismert tájjellegű kifejezésekhez, s egyúttal lehetőségük nyílik a szótárhasználat játékos gyakorlására.

Beleolvasó itt.


(via Móra Kiadó)

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu