Mit nézzünk 28-án a családdal a tévében?

Levetítik a Caspert, a Hóbarát című filmet, az Alíz Csodaországbant és a Madagaszkár második részét.

2017. december 28., csütörtök

Casper
Filmcafe - december 28., 8.00
12 éven felülieknek ajánlott!

Nincs emberfia, aki be merne lépni az elhagyatott kastélyba! A környéken ugyanis mindenki tudja, hogy az ódon épületben kísértetek tanyáznak. Az új tulajdonos számára azonban a megoldás kézenfekvő: ki kell űzni a kísérteteket. Casper, a vidám kis szellem eddig holtra unta magát. Tévézgetés közben nem is sejti, hogy hamarosan számos látogatója lesz, úgy mint ördögűzők, szellemirtók, építési vállalkozók. De csak egyvalaki akad, aki legény a talpán, egy tizenéves kislány. Először ő is sikít, mint a többi, aztán elájul, mint a többi. De ami ezután következik, az Casper és goromba bácsikái legmerészebb álmait is felülmúlja. 

Lucky Luke - A Daltonok öröksége
Film+ - december 28., 9.00
6 éven felülieknek ajánlott!

A hírhedt Dalton-fivérek a börtönben tudják meg, hogy nagybátyjuk meghalt és a végrendeletében őket nevezte meg örököseinek. Az örökséghez való hozzájutásnak viszont van egy feltétele: bosszút kell állniuk haláláért, vagyis végezniük kell minden esküdttel és a bíróval, akik börtönbe juttatták. Harry nagybácsi megbízott valakit, hogy a végrendeletben kitűzött feltételek teljesítését ellenőrizze. Ez a megbízott személy nem más, mint Lucky Luke...

Hupikék törpikék - Az elveszett falu
HBO - december 28., 10.45
6 éven felülieknek ajánlott!

A törpök nem fakulnak. Az egyik okos, a másik ügyes, a harmadik csinos, a negyedik mindenben megbotlik - és a legtöbbjüket meg szeretné főzni egy Hókuszpók nevű, kissé kétbalkezes, de nagy macskabarát hírében álló varázsló. Hupikék világukra most egy új, az eddigieknél is nagyobb veszély leselkedik, és Törpfalva legjobbjai, Törpapa, Törpilla, Törperős, Dulifuli meg Okoska nagy expedícióra indul, hogy megmentse a bajba jutottakat. De törpénetesen csak újabb kalandokba keverednek... és alig tudnak kikászálódni a csávából. 

Hóbarát
Viasat3 - december 28., 11.40
12 éven felülieknek ajánlott!

Jack Frost mindig is híres zenész akart lenni és most megadatik a lehetősége a nagy kiugrásra. Csakhogy míg a hírnevén dolgozik, elhanyagolja fiát és a feleségét. Karácsony estéjén azonban ráébred a szomorú igazságra, de jóvátenni már nem tudja, mert végzetes balesetet szenved. Egy évvel később visszatér, a sors különös tréfája során, a fia által gyúrt hóember testében és még egy esélyt kap arra, hogy családjával szemben rendezze a tartozását.

Alice Csodaországban
RTL Klub - december 28., 15.50
12 éven felülieknek ajánlott!

Alice tizenkilenc éves, felnőtt lány. Férjhez akarják adni, ám egyetlen porcikája sem kívánja, hogy a csúnya, ellenszenves fiatalemberhez menjen hozzá. Szerencsére a lánykérést megzavarja a Fehér Nyúl felbukkanása. Alice persze utána iramodik, és hamarosan újra annál a bizonyos üregnél találja magát, amelybe sok évvel ezelőtt beleesett. A történelem ismétli önmagát, Alice megint Csodaországban találja magát. Ám Csodaország már nem olyan, mint régen. Az első látogatása óta minden a feje tetejére állt. Ő az egyetlen, aki megszabadíthatja a világot a zsarnok Vörös Királynő rémuralmától.

Coraline és a titkos ajtó
STORY5 - december 28., 16.35
12 éven felülieknek ajánlott!

A tizenkét éves Coraline vidékre költözik a családjával. Miközben a szülei egy kertészkatalógus készítésével vannak elfoglalva, a kislány nehezen találja helyét az új környezetben. Egyik nap azonban különös felfedezést tesz, rábukkan egy titkos ajtóra, amely mögött a saját életének egy másik változatába csöppen. Ezt az életét azonban sokkal jobbnak, érdekesebbnek találja. Csak egy dolog furcsa, mindenkinek gombszeme van. A nagyszerű kaland egyre veszélyesebbé válik, amikor a "másik" szülei ott akarják tartani örökre. Coraline minden bátorságára szüksége van, hogy kiszabaduljon ebből a világból.

Madagaszkár 2.
SuperTV2 - december 28., 17.55
12 éven felülieknek ajánlott!

A Madagaszkár távoli partjaira vetődött New York-iak olyan őrült ötlettel állnak elő, ami még akár be is válhat. A pingvinek katonás precizitással helyrepofoztak egy régi repülőgéproncs-féleséget. A díszes kompánia a levegőbe emelkedik - és ott is marad egy darabig. Épp csak annyi ideig, ami elegendő ahhoz, hogy eljussanak a legvadabb helyre, Afrika kies szavannáira, ahol állatkerti barátaink első ízben találkozhatnak szabadon élő társaikkal. Miközben a gyökereiket keresik, hamar rájönnek, hogy mi is a különbség a betondzsungel és az afrikai vadon között. A régen látott rokonok, a romantikus vetélytársak és az ármánykodó vadászok ellenére is úgy tűnik, hogy Afrika nagyon "tutkeráj" hely de vajon jobb, mint hőseink otthona a Central Parkban? 

Szörny Rt.
Film+ - december 28., 18.45
12 éven felülieknek ajánlott!

Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a szekrényből szörnyek bújnak elő, hogy ijesztgessék a kicsiket. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak, mert élvezik. Egyszerűen ez a munkájuk. Sully, az óriás szőrmók az egyik legsikeresebb alkalmazott a cégnél, ő a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat, s ezzel a világának energiát gyűjtsön. A két menő rémisztő hétköznapjai azonban szőröstül-bőröstül kifordulnak, amikor egy Boo nevű kislány a szörnyek világába téved.