Még a nyáron robbant bombaként a hír, hogy a Netflix kínálata idővel videójátékokkal bővül. A streaming szolgáltató szakijai nem is ücsörögtek sokat a babérjaikon: november elején megjelent öt olyan játék a kínálatukban Stranger Things: 1984, Stranger Things 3: The Game, Card Blast, Teeter Up és Shooting Hoops címmel, amit az előfizetők ingyenesen nyúzhatnak, amennyiben rendelkeznek mobilkészülékkel és érvényes Netflix-hozzáféréssel.

Mivel itt a PORT.hu hasábjain egy ideje már a gémervilág eseményeiről is hírt adunk (például ha a Google böngészőben játszható, pixelgrafikás sportjátékot gründol, vagy amikor ingyenessé válik az utóbbi évek legjobb horror-platform-puzzle játéka, a Darq), így gyorstesztnek vetettük alá mind az öt Netflix-mobiljátékot – valamint az időközben melléjük csapott hatodikat, a Bowling Ballerst is.

1. Bowling Ballers

A '80-as és '90-es években nagy slágerek számító kvarcjátékok hangulatát idéző Bowling Ballersben egy tekegolyót kell irányítanunk. Ha valakinek anno nemcsak a No megállj csak!-os, tojáskapkodós szovjet zsebkütyü volt meg, hanem hozzám hasonlóan azzal a Highway nevezetű autós kvarcjátékkal is büszkélkedhetett, amelyben az út egyik oldaláról a másikra kellett egy stoppost átvinni, miközben kidőlt fákat kellet kerülgetni az autópályán, annak nem lesz ismeretlen a Bowling Barrels játékmechanikája sem.

Itt ugyanis egy szivárványszínű csúszdán robogó tekegolyót kell jobbra-balra húzgálni az ujjunkkal, és letarolni vele a kuglibábuktól kezdve az aranytallérokig mindent, ami pontot ér, miközben a legváratlanabb pillanatokban ugrik élénk a kanyarban

Minél ügyesebben kerüljük el a betonfalként viselkedő édességeket, annál több pontot érő tereptárgyat dönthetünk fel, hogy aztán az így szerzett pontjaink alapján később már ne is egy szimpla magenta színű tekegolyóval induljunk rohamra, hanem egy kosárlabdával, egy vulkános felszínű kisbolygóval, egy guruló koponyával vagy épp egy összegömbölyödött, duci pandamackóval (a készítők egyébként igencsak ötletesen és szellemesen állítottak csatasorba szó szerint mindent, ami gurul).

Vigyázat! A vidám zene, az ötletes pályadizájn és a sebesség mámora miatt kifejezetten addiktív játék!

2. Teeter Up

Faék egyszerűségű, mégis piszkosul nehéz játék, ami tisztára olyan, mint a Csodák Palotájában a fizika törvényeire épülő, interaktív mókázások. Adott egy bot, rajta egy (később több) golyóval, nekünk pedig két ujjal kell emelgetni az előbbit annak érdekében, hogy az utóbbi(ak) beleessen(ek) a pályán random helyen elhelyezett lyuk(ak)ba. Igen ám, de ha mondjuk a bal hüvelykujjunkkal egy hirtelen mozdulattal az egekbe toljuk a fapálca bal végét, a golyó könnyen lepottyanhat a jobboldalon, úgyhogy rögtön korrigálni kell a túlfélen...

A retró hasonlatoknál maradva: a Teeter Up nem más, mint a régi idők trafikokban árult „Tereld be az egereket az egérlyukba, gurítsd a golyót a focikapuba!”-típusú türelemjátékainak mobiltelefonokra optimalizált, XXI. századi megfelelője.

Egészen biztosan nem ez lesz a kapkodós vagy remegő kezű Netflix-előfizetők kedvenc játéka!

3. Card Blast

Ez egy pörgős és extrém addiktív kártyajáték, ami igen ötletesen ötvözi a pókert, a Tetrist és a Magyarországon egy időben nagy népszerűségnek örvendő Egy perc terc címen futó, betelefonálós tévéjátékot. Mobilunk kijelzőjének alján a francia kártya lapjai pörögnek szépen sorban egy fűrészfogas iratmegsemmisítő korong felé, így viszonylag kevés időnk marad, hogy a póker szabályainak megfelelően kimentsünk két párt, egy fullt vagy öt ugyanolyan színű lapot.

Vagy akár a nagyobb kockázatot bevállalva rámenjünk a pókerre, mielőtt felzúgna a daráló...

Az egyes pályákon trükközhetünk a végzetük felé araszoló kártyák sebességével, valamint az értük kapott bónuszpontokkal is.

4. Shooting Hoops

A program, ami kifogott rajtam, annak ellenére, hogy 1987 óta (!) aktívan játszom a legkülönfélébb videójátékokkal. Itt elvileg egy kosárlabdát kell az ujjunkkal pattogtatva beterelni a kosárpalánk gyűrűjébe,

5. Stranger Things: 1984

Bár a klasszikus Game Boytól 1989-től kezdve őrültek meg a fiatalok, és az első Zelda is csak 1986-ban jelent meg Nintendóra, a Netflix fejlesztőit ezek a tények egyáltalán nem zavarták abban, hogy némi anakronizmussal Stranger Things: 1984 címmel fejlesszenek egy olyan tipikus pixelgrafikás japán RPG-t, ami 1984-ben játszódik, és okostelefonon nyomkodva pont olyan érzés játszani vele, mintha a Game Boy Colort nyúznánk valamikor a '90-es évek végén a pad alatt.

A mobilverzió lazán követi a kultikus Netflix-sorozat első évadának eseményeit, azaz

A játék a régi, klasszikus 16 bites JRPG-k legszebb hagyományait követi (pont úgy, ahogy anno a Google tokiói olimpiára időzített böngészős játéka tette anno). Adott egy nagy világtérkép, ami esetünkben Hawkins városa, ahol kezdetben a legtöbb hely el van barikádozva előlünk, de minél többet császkálunk egyre növekvő létszámú csapatunkkal az utcákon, a közeli vadonban és a külön altérképeken megjelenő minilabirintusokban, annál több szereplővel léphetünk interakcióba, akik bizonyos dolgokért cserébe megnyitják a még elzárt területeket (például ha betársul hozzánk Nancy, ő a baseballütőjével szét tudja verni az áthatolhatatlan útakadályokat).

Mindegyik karakterünk más-más dologban jó: Hopper seriff például akkorát üt, hogy az ellenfele átrepül a terem túloldalába, Lucas a csúzlijával lődözve elér olyan kapcsolókat is, amiket a többiek nem, a kedvencem, Dustin pedig pudingos poharakat tud dobálni az ellenfelek elé, akik a finom csemege után loholva óvatlanul belesétálnak akár a gyilkos lézersugárba is! Ezeket az ötletesen kitalált, egymással zseniálisan variálható képességeket kell tehát ügyesen kombinálnunk némi tereptárgy-tologatással,

miközben az ujjunkkal klikkelgetve, már-már az ínhüvelygyulladást kockáztatva pofozzuk bucira a napszemüveges kormányügynökök, a kigyúrt, bumburnyák biztonsági őrök és a féregszerű csápszörnyek egész armadáját.

A Stranger Things: The Game hihetetlenül szórakoztató, és az összes többi, fentebb ismertetett Netflix-játéknál komolyabb függést okozhat – no persze csak ha valaki kedveli ezt a fajta pixelgrafikás, retró jóságot (de ki az a 30 és 40 közötti gémer, aki nem kedveli?!). Jelen sorok írója már 7 és fél órát (!!!) tolt bele, de ennyivel egyelőre csak a sztori egyharmada lett megismerhető, ráadásul két fő karakter még nem is csatlakozott a csapathoz.

6. Stranger Things 3: The Game

Sajnos a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ebben a Netflix-játékban már nem tudtam kellőképpen elmélyedni, de amennyit kipróbáltam belőle, az alapján ez sem rossz móka, sőt!

A népszerű tévésorozat 3. évadát feldolgozó RPG első blikkre olyan, mint „a szegény ember Diablója”.

A Stranger Things: The Game-től eltérően itt már nem 16 bites pixelgrafikát kapunk, hanem 3D-hatású, izometrikus nézetet, valamint sokkal akciódúsabb játékmenetet, amelynek során bizony sokkal több ellenfelet kell lecsapni, mint a másik Stranger Things-játékban, miközben kifosztunk minden szobát, öltözőszekrényt, hűtőt és titkos raktárat.

Kezdetben csak Mike-ot és Lucast irányíthatjuk (előbbinek baseballütője van, utóbbi itt is csúzlival lődöz a távoli célpontokra), akik közt szabadon felcserélhetjük az irányítást – ez különösen azokban a helyzetekben hasznos, amikor az egyik srácnak például fixen rá kell állnia egy kapcsolóra, miközben a másik karakterrel ügyködünk, hogy kinyíljon egy addig zárt ajtó. Természetesen ahogy halad előre a sztori, úgy csatlakozik itt is a csapatunkhoz Dustin, Eleven, Nancy, Hopper seriff és a széria többi közönségkedvenc karaktere, akiknek teljesen különböző képességeik vannak.

Az összetört/szétlőtt ládákból és hordókból, valamint a legyőzött ellenfelekből a hack & slash akció-RPG-k öregapjának számító Diablóhoz hasonlóan a pénz mellett itt is tengernyi kacat, limlom, kütyü és egyéb fityfene potyog ki. Ezek gyűjtögetésével és megfelelő kombinálásával kis hőseink újabb és újabb hasznos tárgyakhoz (például bűzbombához, görkorcsolyához vagy épp Freddy Krueger pengekesztyűjéhez) juthatnak, amelyekkel felvértezve már sokkal könnyebben szállhatnak csatába a kisvárosi pláza pincéjében titkos bunkert kiépítő szovjet katonákkal, idővel pedig a Tótágas rút rémpofáival is.

Zúzós riffek a SZESSÖNben! A PORT.hu zenés műsorának legújabb vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hiszen 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Izomzatát nem a szél hordta össze, de most kiderül, mire megy a brutális erő hat vékony fémhúrral szemben.