9 dolog, amit nem tudtál a Terminátor - A halálosztóról

James Cameron örökbecsű és most újra a mozikba kerülő alkotása úgy a valaha készült legjobb sci-fik egyike, hogy valójában egy (nagyon) alacsony költségvetésű slasher horror, amibe jutott néhány jó ötlet.

Honnan az ötlet?

A legenda úgy szól, hogy James Cameron a Terminátor - A halálosztó alapötletével álmában állt elő, lázasan utazott egy római forgatásra – a film a Piranha 2. volt -, és lelki szemei előtt egy, a tűzözönből előbukkanó ijesztő fémváz jelent meg neki. Kissé kijózanodva nekilátott kicsit jobban belegondolni az ötletbe, és arra jutott, hogy bár sci-fit szeretne, kezdő filmesként esélye sincsen arra, hogy egy nagyobb költségvetésű.látványos és a jövőben játszódó filmet készíthessen, így a jelenben kell gondolkodni. A logikus áthidaló megoldás az időutazás volt: jövőbeli vagy a jövőt befolyásoló szereplők a jelenben csapnak össze, amire sikerült is összeszednie a pénzt – ami aztán bőven meg is térült. A film 6,4 millióból készült és közel 80 millió dollárt hozott világviszonylatban.

 

Hányan hullanak el?

Véres film lenne a Terminátor? Nézőpont kérdése, hiszen összesen 28-an halnak meg benne. A második részből derül ki, hogy a rendőrőrsön összesen 17 zsaru halt meg, természetesen meghal az egyik főszereplő, Kyle Reese, a film elején az egyik punk is odavész, két Sarah Connor is terminálódik, a szórakozóhelyen egy férfi és egy nő esik áldozatul, meghal a fegyverbolti eladó is, valamint Sarah anyukája, illetve  Ginger nevű barátnője és annak pasija, Matt és persze ide számolhatjuk magát a Terminátort is. Igaz, vannak, akik szerint a szórakozóhelyen hárman halnak meg és ide kell számítanunk a teherautó sofőrjét is.

Fegyverre fel!

Arnold Schwarzenegger nagyon komolyan vette a szerepét, és mivel a szövegtanulásra nem kellett koncentrálnia – összesen 14 sort kellett megtanulnia, ami még annál a szövegmennyiségnél is kevesebb volt, mint amit a Conan, a barbárhoz kellett megtanulnia – így aztán a fegyverekkel kezdett el foglalkozni. Két héten át csak azzal foglalkozott, hogy a filmben használt lőfegyvereket szétszedje és összerakja, amit aztán bekötött szemmel is meg tudott már csinálni. Ezután különböző puskákkal és pisztolyokkal órákat töltött a lőtéren, elsősorban arra figyelve, hogy ne pislogjon az elsütéskor, illetve anélkül tudjon lőni és újratölteni, hogy a fegyverre nézzen – mint egy robot. Az egyes mozdulatokat akár 50-szer is elismételte, amiért aztán külön dicséretet kapott a filmeket ilyen szempontból gyakran kritizáló Soldier of Fortune magazintól. További érdekesség a lézerirányzékú fegyver, amit a Terminátor használ, már létező prototípus volt, ám a célzóberendezés jókora akkumulátorát Schwarzenegger kabátjában rejtettek el.

 

Koppintottak vagy sem?

Harlan Ellison sci-fi író beperelte James Cameron rendező-forgatókönyvírót, azt állítván, hogy a történetet az eredeti Végtelen határok (The Outer Limits) sorozat két, általa írt 1964-es, epizódja alapján találta ki, a SkyNet koncepcióját pedig az I Have No Mouth and I Must Scream című novellából kölcsönözték a filmesek az ő engedélye nélkül. Ellison bizonyítéka az volt, hogy Cameron egy "így készült" videóban említette a sorozatot, mint a Terminátor egyik ihletőjét. Bár Cameron vehemensen tiltakozott, és hajlandó lett volna bíróságra menni, a producerek viszont azzal „zsarolták”, hogy az esetlegesen elvesztett per esetén minden anyagi felelősség az övé lenne, így a felek végül peren kívül megegyeztek és a film újabb kiadásaiban már szerepel Ellison neve az írok között. Az talán sosem derül ki, ki mondott igazat

Engedélyek nélkül

A minimális költségvetés rákényszerítette a stábot az ún. gerilla filmkészítésre, vagyis rendszerint forgatási engedély nélkül dolgoztak. A stáb gyakran egyszerre, rohanvást érkezett a megadott forgatási helyszínre, pillanatok alatt állították be a kamerákat és a hangtechnikát, majd előkerültek a színészek és pár perc alatt végeztek, mielőtt valamelyik gyanakvó lakó vagy boltos kihívhatta volna a rendőröket. Ennek volt pozitív hozadéka is: nem kellett statisztákat fizetni, a gyanútlan járókelők jelentek meg a háttérben. Néhány utólag felvett jelenetnél csak James Cameron és a felvételre teljesen beöltözve érkező Schwarzenegger volt jelen, és a biztonság kedvéért hajnali 3-kor dolgoztak – a stáb amúgy is gyakran dolgozott éjszaka, mert akkor nem kellett lezárni a helyszíneket a forgalom elől. Persze így is volt olyan alkalom, amikor megjelent a rendőrség, ilyenkor azt hazudta az egyik nagyon meggyőző technikus, hogy gimis lánya iskolai projektjéhez vesznek fel valamit.

Egy kis vita

A munkálatok végére igencsak megromlott Cameron viszonya a gyártó Hemdale Stúdió fejeseivel, ők ugyanis azt akarták, hogy akkor legyen vége a filmnek, amikor a T-800-as felrobban a kamionnal, és kivágták volna a részt a gyárban és az epilógust. Cameron spontán reakciója a következő volt: „B***tok meg, a filmnek nem itt lesz vége!” A vitából végül Cameron jött ki győztesen, megmentve a filmet és saját karrrierjét is. A stúdió azt is szerette volna, ha a Michael Biehn által alakított Kyle Reese-t egy kiborg-kutya segíti, Cameron ezt megvétózta, abba az ötletbe viszont belement, hogy Kyle Reese és Sarah Connor kapcsolata elmélyüljön – ami logikus is, két csinos fiatalról van szó -, és Kyle lesz John Connor apja, létrehozva ezzel a legtöbbet felemlegetett filmes idő-paradoxont.

 

Kié a szerep?

Az közismert, hogy a Terminátor szerepét eredetileg O.J. Simpsonnak szánták, ám a producerek úgy látták, hogy a volt sportoló túlságosan szimpatikus ahhoz, hogy a nézők elhiggyék róla, hogy egy hidegvérű gyilkos robot, és lemondtak róla. Arnold Schwarzeneggernek eredetileg Kyle Reese szerepét szánták, ám mind Arnold, mind az ügynöke a címszerepéért kampányolt, az előbbi személyesen is találkozott a rendezővel, az utóbbi pedig azzal érvelt, hogy Schwarzi egyszerűen nem lehet jó a szerelmi jelenetekben. Végül győztek, a producerek azonban előtte még próbálkoztak Mel Gibsonnál, aki nemet mondott, Tom Selleckkel, Kevin Kline-nál és Michael Douglasnál is, és állítólag Sylvester Stallone neve is előkerült, de ezt már nem hisszük el. Az viszont nem igaz, hogy a főszerepet eredetileg Lance Henriksennek szánták: Henriksen a rendező jó barátja volt, és segített neki, amikor az a film alapötletével házalt, és az első koncepciórajzokon ezért szerepelt az ő arca,

 

Ki ez a lány?

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a női főszerepre is hosszas ötletelés folyt és alapos casting ment. A jelöltek között ott volt Geena Davis és Daryl Hannah is, akik meghallgatásra is mentek, de szóba került Sarah Connor szerepére Michelle Pfeiffer, Diane Lane és Carrie Fisher is, sőt, Sharon Stone és Kelly McGillis is bejelentkezett, vagyis szerintünk elég erős mezőny jött össze, ám James Cameron végül Debra Wingernek ajánlott fel a főszerepet, miután látta a Garni-zónában. Csakhogy a sokáig hezitáló Winger nem sokkal a forgatás megkezdése előtt visszalépett, és ekkor került képbe Linda Hamilton, aki, miután megkapta a szerepet, eltörte a bokáját – de már nem volt idő új színésznőt keresni. Hamilton végül befásnizott lábbal csinálta végig a forgatást, a kedvéért még át is variálták az üzemezést, és a fizikailag megerőltetőbb jeleneteket a legvégére hagyták.

 

Ki ez a srác?

A harmadik főszereplő, a jövőből érkező Kyle Reese kiválasztása sem ment könnyen, noha a hármasból ő a legkevésbé fontos főszereplő. A fentiekből kiderül, hogy eredetileg Schwarzeneggernek szánták a szerepet, de furcsa is lett volna azzal a gépszerű osztrák kiejtéssel, majd Bruce Willisnek és az ekkor már színészkedő brit popsztárnak, Stingnek kínálták fel a lehetőséget, és Mickey Rourke is komoly lehetőségnek számított- ő akkor még kifejezetten jóképű volt. A nagyjából ismeretlen Michael Biehn is lement a meghallgatásokra, ahonnan szépen haza is küldték, nem azért, mert rossz volt, hanem azért, mert erős déli akcentussal beszélt az általa éppen játszott film miatt. Végül az ügynöke intézte el, hogy még egy lehetőséget kapjon, amikor már a „rendes” kiejtésével szólalt meg, és meg is kapta a szerepet.