A boldogság költészete

Bevallom, azok közé tartozom, akik szerint igazi film nincs és nem is lehet költészet nélkül. Valaminek bujkálnia kell a képsorok között vagy épp azokon, valamit el kell csípnie rendezőnek, operatőrnek, írónak, különben csak szépreményű technika az egész. Ragacsos torta sok-sok habbal.

Sam Mendes tudja ezt, hiszen mindmáig legnagyobb sikerében, az Amerikai szépségben elbűvölten néztük, miként száll a külvárosi huzatban egy eltévedt, szemétre való, műanyag zacskó. Abban a pillanatban nem hangzott közhelyesen, hogy bizony az efféle mágikus pillanatokért járunk moziba. Szerencsénkre Mendes azóta is kitartott a költészet mellett, a Bőrnyakúak, A kárhozat útja és a Szabadság útjai is mind-mind hordozott ebből valamit: hangulatban, erőteljes képekben, történetvezetésben.

A Továbbállók is csak annyiban kivétel, hogy itt a költészet egyik alfaja, az irónia kap szervező és összetartó feladatot. Méghozzá annak legizgalmasabb árnyalatai: a szomorú, már-már lemondó irónia, a gyilkosan nevettető, a cinikusan gúnyos és az örömtelien csipkelődő. Új filmje egyszerre egyesíti magában a road movie legjobb tradícióit (a hosszú és viszontagságos út vége mindig tartogat valamit a hősöknek), miközben generációs filmként is szolgál. Arról a harmincas évei közepén járó generációról mesél, akik épp a családalapítás, otthonkeresés és gyermekvárás szentháromsága előtt áll. Ha úgy tetszik, a társadalomba való betagozódás erőpróbája előtt. Megint másképp: az immár felelősséggel is járó boldogság kapuja előtt toporog bebocsátást remélve.

Burt és Verona történetén keresztül Mendes kiváló alkalmat teremt arra, hogy ismét az amerikai család leplezni vágyott titkaiba lessen be, hogy bemutassa tipikus modelljeit. A boldogságba belefáradókat, akik épp ezért unott harsányságba menekülnek; azokat, akik különféle hitelvek és eszmék mögé bújva hazudnak maguknak családi idillt, de épp ezért idegesítően nevetségesek; azokat, akik körül minden rendben lévőnek látszik, de jobban megkapirgálva a felszínt, kiderül: végtelen szomorúság köti össze őket, és végül azokat, akiknek zavartalan életét egyszer csak feldúlja a derült égből érkező boldogtalanság. Az úti élmények tükrében egyre világosabbá válik Mendes szándéka: egyre inkább elhisszük, hogy az eleinte lúzereknek látszó, élhetetlennek tűnő, a fogyasztói társadalom szemszögéből mármár nincstelen Burték az igazi boldogság letéteményesei. Inkább ők azok, akik túl normálisak, túl igazszívűek ehhez a kissé megkergült, széteső világhoz, és így megérdemlik, hogy valahol otthon legyenek benne.

A film a megérkezés egyszeri, soha vissza nem térő pillanata. A boldogság illó költészete, egy olyan alkotásban, amely nem fog hangos sikereket elérni. Túl csendes, túl normális hozzá. Pedig Mendes jó érzékkel két alig ismert színészt (John Krasinski és Maya Rudolph) is megnyert magának, akik remek alakításokkal varázsolják el a nézőt. Az ő mosolyuk, sajátos, a világgal egyedül szembeszegezhető humoruk Mendes nem is akármilyen karácsonyi ajándéka. Jobb minden cukros mozinál.

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás