A srác, aki egy MTV-s műsorral futott be, majd egy világ tinilány-populációjának jelentős hányada tette ki poszterét lelkesen falára, kitörölhetetlenül a 21. század első pár esztendejének tinibálványaként vonulhat be a szórakoztatóipar történetébe. Ashton Kutcher színészként nem büszkélkedhet kiemelkedő kvalitásokkal, viszont tudja, hogyan hergelje maga körül a hisztériát, s teszi mindezt olyan laza bájjal, hogy legkőszívűbb kritikusait is minden bizonnyal megtöri egyszer. Az Ashton Kutcher-jelenség mellett már csak azért sem könnyű elmenni, mivel amellett, hogy minden valamit magára adó női- illetve pletykamagazin ejtett már meg róla és a Demi Moore-viszonyról egy-egy jól sikerült esszét, a srác arca szinte havonta ott virít egy-egy moziplakáton. E filmek színvonaláról most ne is essen szó, vegyük helyette vizsgálatunk tárgyát, A csajom apja ideges című roppant lazának tűnő magyar címmel ellátott opuszt, amiről meglepő módon el lehet és kell is mondani, hogy a megnyerő mosolyú, bizonytalan életkorú színészt alakító fiatalember filmográfiájának egyik legkellemesebb meglepetése. Természetesen szó sincs arról, hogy színvonalban lekörözné az egyébként egy a Kutcher-ellenzők számára egy józanító pofonnal felérő A Pillangó-hatás című kiemelkedő alkotást, viszont a maga műfajában - értsd: romantikus vígjáték - meglepően jól működik.
A történet nem kevéssé hasonlít az Apádra ütök című hajdanán nagy sikert elért De Niro-Stiller ökörködés alapcselekményére. Adott tehát egy fiatal szerelmespár, házasodó szándékkal, már csak a leendő vőlegény és az apósjelölt nagy találkája van hátra. A baj csak az, hogy a lány fekete, a fiú meg ugye nem. Az apa ráadásul nagyon nagydarab, kissé feszült pasas, a hazugság leleplezésére gyúr - persze Ashton kénytelen füllenteni egy-két apróságban, ebből támad is feszültség rendesen. A lány húga és anyja a fiú pártjára áll, majd kisebb kavarodás, összezördülés és kibékülés után a szülők újraházasodásának napján végre megtörik a jég.
A legtöbb történeti elem - egy házasság a filmben, sumákolás a vőlegény részéről, valamilyen áthidalhatatlannak tűnő ellentét a család és a lánykérő közt, a lány húga és az egész konfliktus mind-mind az Apádra ütökre hajaz, valahogy a film közben, ha fel is ötlik a hasonlóság gondolata, megbocsátható, mert a film szórakoztató, ráadásul anélkül, hogy ne használná fel az ilyenkor kézenfekvő adu ászt, az altesti poénok hadát. Egyszóval anélkül, hogy ódákat zengenék Ashton Kutcherről, kénytelen vagyok megállapítani a tényt, hogy ez a film bizony egész korrekt munka.
