A film, amiben először jött össze Ryan Gosling és Emma Stone

  • Hárfás Károly

Az Őrült, dilis szerelemnek köszönhetjük, hogy a két színész lett a 2010-es évek legizgalmasabb filmes szerelmespárja. A remek szereposztásról, és a romantikus vígjátékokhoz képest meglepően erős forgatókönyvről személyesen is meggyőződhetünk vasárnap este a Cool tévén.

Steve Carell hosszú utat járt be az Office óta, de ebben a filmben is a jóképű, mégis szerencsétlen és teszetosza férfi szerepe jutott neki. Most épp azért kerül nehéz helyzetbe, mert több mint húsz év házasság után megcsalja a felesége, és válni akar. Ezért úgy érzi, csajozással kell helyrebillentenie az önértékelését, de a szánalmas önsajnáltatásnál nem jut tovább. Ekkor hozza össze a sors a profi csajozógéppel, Ryan Goslinggal, aki a szárnyai alá veszi, és mivel mestere a témának, megtanítja, hogyan kell férfiasan elegánsan öltözködni.

 

Bármennyire felkapott színész Gosling, ki kell mondjuk, hogy itt is fantasztikusan hoz egy olyan karaktert, amit ennyire könnyedén és meggyőzően más biztos nem tudott volna megoldani. A szemtelenségnél pedig kevés dolog áll neki jobban.



Mind a két férfi főszereplőt láttuk már hasonló szerepkörökben, de ettől még egyáltalán nem lesz unalmas a dolog, mert a kettő párosítása remek komikus pillanatokat eredményez. Kezdésképp Gosling leveteti a gyanútlan Carellről a kényelmes, de béna sportcipőjét, majd jó messze elhajítja és még ki is oktatja.

 

Bár romantikus vígjátékról beszélünk, a film szépen kiparodizál néhány öreg romantikus filmes klisét, és egészséges iróniával kezeli a nagy, mindent elsöprő szerelmet. Amikor Gosling és Emma Stone karakterei végre összejönnének, akkor egy hatalmas, romantikus összebújás helyett csak vihorásznak az ágyban hajnalig, ami sokkal emberibb és hitelesebb, mintha rögtön egymásnak estek volna. Mielőtt eddig eljutnak, becsípve újrajátsszák a Dirty Dancing ikonikus táncjelenetét is, ami viccnek indul, de az egymáshoz simulás idejére azért néhány pillanatra komolyra fordul.

 



Régi trükk, amikor olyanokat boronálnak össze egy filmben, akik ki nem állhatják egymást, de az utálkozással induló szikra itt is gyönyörűen működik. Stone és Gosling annyira jól működik szerelmespárként, hogy nem véletlen, hogy ezután a film után még a Gengszterosztagban és a Kaliforniai álomban is egymás mellé válogatták őket.

 

 

Nem minden nap születik olyan hollywoodi sztárszínésznő, aki a komoly alakítások mellett a vígjátéki szerepekben is lubickol. Emma Stone végül a Kaliforniai álomért kapott Oscart, de rettentő jól állnak neki a vígjátékok, és látványosan lubickol a komikus szituációkban. Kevés az ilyen gumiarcú színésznő, aki nem fél majmot csinálni magából, és ha a szerep azt kívánja meg, akkor vörös orral és csapzott hajjal kiabálja, hogy ő mennyire szexi.

 

 

Mivel romantikus vígjátékról beszélünk, a történet nem váltja meg a világot, és nem is diktál félelmetes tempót. Hagy időt arra, hogy megismerjük és megszeressük a szereplőket, akiknek így a poénok mellett emberi pillanatok is jutnak. Közben mégis szembejön egy-két meglepő fordulat, hogy a film végén még gyorsan elvarrják a szálakat, és így jó érzéssel álljunk fel a tévétől.







Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu