A fölösleges film

  • Rózsa Miklós / Index

Szívfacsaróan fapados a nagy orosz hómezőt átszelő lovas szán, meg még a szél is fúj. Anyegin ágyékszagú szalonokban edződött dekadenciája - Ralph Fiennes előadásában - még Marilyn Mansont is depresszióba kergetné, Liv Tyler-Tatjána gyönyörűsége pedig csak a halott, homoszexuális pedofilt hagyná hidegen.
A tökéletes külcsín mögül azonban hibádzik a belbecs. Puskin műve az orosz nyelv újszerű használatától vált korszakalkotóvá - nem várhatjuk, hogy egy mai angolszász film ebben tudjon megfelelni a kihívásnak. Mársrészt az Anyegin egyedülálló érzékenységgel érzékeltette a korabeli orosz társadalom ellentmondásait - egy Hollywoodhoz igazodó sztárfilmen ilyesmit sem értelmes számon kérnünk. Az viszont áldásos lett volna, ha Anyegin máig kibogozhatatlanul összetett személyiségét az alkotók nem korlátozzák a "titokzatos Don Juan" közhelyére, vagy ha Tatjána karakterváltozását nem zanzásítják az "érzelgős fruskából kőkemény karrierkurva" sztorira. Persze egy túlsúlyos klasszikust is fel - sőt, át - lehet dolgozni szabadabb szellemben: akkor azonban valami eredetit kell kitalálni. Ha már a klasszikus anyag túl nagy falat, legyen legalább valami kortársi, nekünk való íze. Sajnos itt ezt is nélkülöznünk kell.
Az Anyeginnek egyedül a még irodalomértők között közhelyesnek ítélt története maradt meg a filmben. Ez vegyül Oroszországnak egy angol lányregényeken nevelkedett Móricka elképzelte képével, bájosan naiv ábrázolásmódjával. A film készítőinek becsületére legyen mondva, ezt legalább nem vitték túlzásba, így csak a zárójelenet alatt fognak klimaxos családanyák zsebkendői könnyel kevert szemfestéktől átitatódni.
Az új Anyegin-adaptáció a Száz híres regény luxusváltozata: a sztorit megismered belőle, van akit
talán egy ideig el is szórakoztat, de értéke, értelme vajmi csekély. Mondhatjuk azt is: fölösleges film a
fölösleges emberről.

Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!