A kisherceg esete a dívával

Milyen érzés a világ leghíresebb nőjének lenni? – teszi fel a kérdést a film. Ha erre nem is, de arra választ kapunk, hogy milyen a legvonzóbb nő a világ szerint. Monroe képe a filmvásznon.

Szexi, szőke, formás, titokzatos – valószínűleg ezek a klisék jutnak elsőként eszünkbe, ha meghalljuk Marilyn Monroe nevét. Az Egy hét Marilynnel nem tesz hozzá ehhez a képhez, nem leszünk okosabbak azt illetően, hogy vajon mit érzett, mire gondolt, kit szeretett a színésznő. Inkább a másik, a szemlélődő oldaláról közelít. Erre van is alapja, hiszen a film Colin Clark azonos című naplója alapján készült.

A sztori szerint az ifjú Clark (Eddie Redmayne) élete első filmes munkája során megismerkedik a Nagy-Britanniában forgató Marilyn Monroe-val (Michelle Williams). A nő A herceg és a táncosnő című produkció miatt érkezik Európába férjével, Arthur Miller drámaíróval, míg Colin a lóti-futi, hivatalosan a harmadik asszisztens szerepkörében bontogatja a szárnyait. Ahogy az összes férfit a környéken, őt is elbűvöli Monroe szépsége. A vonzalom kölcsönösnek tűnik, a színésznő a bizalmába fogadja a fiút. És éppen ezen a ponton fulladhatna szenvedős-érzelgős romantikus drámába a film, ám jó hír, hogy ez nem következik be. Amikor a sztár férje az USA-ba menekül, szorosabbra fonódik ugyan kettejük viszonya, de az alkotók megkímélnek minket a hosszú, érzelgős zenével aláfestett ágyjelenetektől. Ehelyett meztelen fürdőzést, csendes összebújást és sokat mondó pillantásokat adagolnak úgy, hogy semmiképpen ne legyen habcsókszerű a végeredmény. Ezek a jelenetek a kis porcelán csecsebecsékre hasonlítanak: letisztultak, csillogók, ám mégsem túl hivalkodók.

A történet azonban nem csupán a két, tulajdonképpen véletlenszerűen egymásra találó fiatalról szól. A herceg és a táncosnőt rendező Sir Laurence Olivier (Kenneth Branagh) és Monroe kölcsönösen megkeserítik egymás életét. A színésznő hol elkésik, hol képtelen megjegyezni egyetlen mondatot, hol pedig szimplán kijelenti, hogy nem képes eljátszani a szerepét. Olivier tajtékzik, és alig várja, hogy befejeződjenek a felvételek. Bár a pokoli düh ellenére is elvarázsolja Monroe mint nő, ő tényleg nem keveri a munkát és a magánéletet. Két herceg csap hát össze a showgirl kegyeiért, legalábbis az érzelmek terén. Olivier nem próbálkozik látványosan, csak a szeme sarkából vizslatja a szerencsés riválist.

Michelle Williams alakítása kitűnő, s habár az első percekben talán nehezen fogadjuk el a külső különbségek miatt, mégis hiteles. Ráadásul, ha valakinek, hát neki rettenetesen nehéz feladata volt. Nagy kihívás ugyanis megformálni egy olyan karaktert, akinek a legjellemzőbb ismérve a hihetetlen kisugárzása. A Ray Charlest alakító Jamie Foxx, a Chaplint játszó Robert Downey Jr., vagy a Fridává alakuló Salma Hayek esetében könnyebben tudtuk azonosítani őket a figurával. Ezzel együtt Williams finom rezdüléseivel, csodás hangjával kétségtelenül sikeresen varázsolja a vászonra Monroe képét. És nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy a Simon Curtis által dirigált színésznő játékában a törékeny, szeretetre vágyó nőt helyezi az előtérbe, nem pedig a problémás, zavaros viselkedésű sztárt. Ez mély tiszteletről árulkodik, ami érezhetően a film javára válik.

Persze nem Williams az egyetlen, akinek kedvéért érdemes a filmet megnéznünk. Kenneth Branagh a tőle megszokottnál is zseniálisabb. Az általa hozott Olivier a vén kujon, brit módra. Nagy színész, nagy rendező és potenciális sármőr. Lobbanékony és hiú, egy igazi páva. Nem véletlen tehát, hogy mindkettejüket jelölték Oscarra. Williams a legjobb női színésznő, míg Branagh a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában versengenek.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu