A legjobb filmélmény az első Star Wars óta

  • Cinematrix / Index

Mi is odavagyunk az Avatar IMAX 3D-s verziójáért, akárcsak a külföldi kritikusok. James Cameron új filmje legalább olyan maradandó élmény, mint a 77-es Csillagok háborúja, Sigourney Weaver pedig tökösebb scifi hős, mint valaha. Dupla kritika.

Hány avatar tud kicserélni egy villanykörtét? - 10/10
etele

Amikor elkezdtek szállingózni az első hírek arról, hogy min dolgozik Cameron a Titanic óta (a történeten meg még régebben), nagyon jónak tűnt papíron a technika és az elképzelés, hogy a CGI filmkészítésből valami egészen újat és ütőset akar kikavarni. Saját fejlesztésű kamerarendszer, az alapoktól felépített CGI-világ, a színészek mimikáját a generált karakterekre transzformáló technológia - egyszóval minden adott volt, hogy ne egy Beowulftól vagy Polar Expressztől kelljen félnünk.

Aztán jött a trailer, és bár elsőre furcsának tűntek a kék lények, és a történet is egy scifibe oltott fantasy Pocahontasnak tűnt, azért a látvány meggyőző volt annyira, hogy nagyon akarjam látni. Meg aztán Cameron nem csinált rossz filmet eddig, sőt. A Titanic az egyetlen, amit nem szerettem, csak a süllyedéstől szoktam nézni, de arról is tudom, hogy remek, csak nem nekem való. Nem úgy az Avatar.

Lépten-nyomon az eredeti Star Warshoz szeretném hasonlítani, mert az az egyik általánosan elfogadott Meghatározó Filmélmény, amire első nézésre lá lehet kattanni, és megvolt benne minden, ami az ilyenek sajátja: remek történet, szuper látvány, jó karakterek, idegen lények, űrhajók és Csubakka. Ebből az epikus, látványorgiás fajtából nagyon-nagyon régóta ez az első, ami a terem elsötétedése után azonnal magába szippant, és 160 perc után is szeretném, hogy folytatódjon, legyen még valami, következő rész, kék lényes szappanopera, mindegy. És ahogy az első három Star Warsnak, az Avatarnak is vannak hibái, de éppen az a lényeg, hogy az élményhez képest ezek lényegtelen apróságok.

A történet helyszíne, Pandora az alaposan kidolgozott ökoszisztémájával, lényeivel, lebegő hegyeivel, a sűrű, éjszaka világító dzsungellel együtt nagyon látványos és hihető világ. A hold őslakosai, a na'vik pedig minden fenntartásomat eloszlatták, élő és érző lények, nem CGI-bábok, a színészek mimikája tökéletesen látható rajtuk, és nagyon jól megoldották, ahogy a színészek arcvonásait a na'vik arcához keverték. Látszik az egész filmen az a rengeteg munka, amit a világba fektettek Cameronék, szinte a legapróbb dolgokig helyén van minden.

A történet alapvetően tényleg egyszerű, mint a bot, de közben magával ragadó, és a komplex világgal együtt olyan rétegek rakódnak rá, hogy a felhőtlen szórakozástól az izgalmas csatajeleneteken és a szívszorító csúcspontokon át a konkrét spirituális-környezetvédelmi tanmeséig mindent megkapunk. Sigourney Weaver természetesen magasan veri a mezőnyt, a főszereplők közül a legnehezebb dolga viszont Zoe Saldanának lehetett, mert ő csak az arcát tudta adni Neytirinek, lévén ő az egyetlen valódi na'vi köztük. De teljesen jól átjön a játéka, aki látta már más filmben, az fel is fogja ismerni, hiába háromméteres és kék. Az egyetlen bajom Stephen Langgal volt, aki az elején nem volt túlságosan hihető gonosz katona, de a végére megfelelően utálatos volt, ahogy kell.

Ó igen, és a 3D. Az Avatar van annyira jó film, hogy sima moziban is megállja a helyét, de ha valamit, ezt 3D-ben kell nézni (és a sajtóvetítés után még hozzátenném, hogy abból is IMAX-ben). Már a pixaros Up!-nál éreztem, hogy végre kezd beérni a dolog, és nagyon jó úgy nézni, hogy az egész képnek mélysége van, de amit az Avatarral műveltek, az tényleg minden eddigin túltesz. Érezhető amikor több kilométeres mélységbe nézünk le, amikor az égő dzsungelben rohangálnak a szálló pernyében, nagyon otthonos érzés, szívesen megszoknám a valóságot is, ha több dimenziós lenne.

Ami a technológia jövőjét illeti, biztos vagyok benne, hogy a látványfilmesek egymást taposva fogják licencelni. Abban nem vagyok biztos, hogy Woody Allennek kell így filmet forgatnia, de egy Batmant, Transformerst vagy 2012-féleséget remek lenne így nézni. Innentől pedig már csak egy problémát kell megoldani: Michael Bay vagy Emmerich soha nem fognak olyan jó filmet csinálni, mint az Avatar, mert Cameron nem megy le gagyiba, nem nézi hülyének a nézőt, hanem el tud mesélni úgy egy történetet, hogy élvezzem, és ne a fejem fogjam, hogy ezt a párbeszédet, ezt a szereplőt miért kellett. Szerencsére még van elég rendező, akinek érdemes lesz a kezébe adni ezeket a drága játékokat.

Amikor kimegyünk a filmről, és órákig megy az "...és arra emlékszel amikor?", és azon gondolkodunk, hogyan lehet majd folytatni a történetet, és ha lenne jegy Pandorára, akkor felmondanék és mennék dzsungelkutatónak. Na ezért érdemes moziba menni.

A multiplex mozik megmentése - 9/10
Szűcs Gyula

James Cameron az elmúlt 10 évben 500 milliót tolt bele az Avatarba, de simán megérte. Végre nem egymás mögött lebegtetett kacsintós pénztárcákat kapunk 3D-film ürügyén, mint a Jékorszak 3-ban, hanem igazi térélményt. És a Karácsonyi énekkel ellentétben itt már nemcsak a CGI-karakterekről hisszük el, hogy ott rohangálnak előttünk, hanem a hús-vér színészekről is. Az Avatarban az ezerméteres szakadék tényleg mélynek és halálosnak tűnt, máskor meg úgy éreztük, hogy mi is ott szorongunk a katonákkal egy bevetésre induló űrhelikopteren.

Ha a scifi az, amikor az emberiség tökig felfegyverzett lépegetőkkel letarol egy távoli, idegen bolygót, akkor az Avatar az évtized legjobb tudományos-fantasztikus filmje. Igaz, a klasszikus scifi-elemek kimerülnek annyiban, hogy a földiek hiperhajtómű helyett ötéves hibernáció segítségével teszik meg az utat a Pandoráig, az idegen lények nyersanyagkészletét pedig krómkoporsókból irányított ember-na?vi hibridekkel akarják megszerezni. Viszont ha mindenáron pontos műfajt akarunk Cameron filmjének, akkor: futurisztikus környezetbe helyezett fantasy-akció-kaland, ami magasan veri az összes Star Wars- és Star Trek-epizódot.

Az Avatar világa aprólékosan kidolgozott és sokkolóan gyönyörű. Utoljára akkor imádtam ennyire egy fehér gyarmatosító vs. ősi civilizáció sztorit, mikor elolvastam a Tarzan a Föld mélyént, amiben a főhős a föld alatti Pellucidár birodalom dzsungeleiben vadászott a dinókra, angol segítőtársa pedig halálosan belezúgott egy helybéli, párducbikinis bombázóba. James Cameron sztorija ugyanez: a na'vi-klónt irányító katonát (Sam Worthington) kémnek küldik a vadak közé, de ahogy az már a trailerből kiderül, nagyon is bejön neki a macskaemberlét. Pláne, miután tanítónak rendelik mellé a na?vi törzsfőnök lányát, Neytirit (Zoe Saldana).

Az Avatar első 90 perce egy Utolsó mohikánba oltott Utolsó szamuráj, ami a második félidőben durván átcsap Rettenthetetlenbe. De úgy, hogy még a színek is stimmelnek: fehér festékkel összemázolt, kék arcú főhős hergeli a népét az elnyomók elleni harcra. Ám hiába ordas nagy kliséhegy az Avatar teljes sztorija, lehetetlen belekötni. Cameron forgatókönyvét filmes iskolákban kellene tanítani: másodpercre pontosan kiszámolta, hol szólaljon meg először a cigit követelő, tökös kutatónő (Sigourney Weaver legjobb alakítása Ripley hadnagy óta), mikor kell behozni a sztoriba a szerelmi szálat, mikor a nagy csatát és a gonosz ezredest, meg persze a kötelező farokméricskélést a főhős és a féltékeny na'vi trónörökös között.

Remélhetőleg ez csak az első felvonás volt. A vízben fuldoklós meg a szervizfolyosókon rohangálós jelenetek elképesztően élethűek voltak 3D-ben, így ha Cameron csak erődemonstrációnak szánta az Avatart a későbbi filmjeihez, akkor minden filmgeek örülhet: egy térhatású Aliens-folytatással megint ő lesz a sci-fi királya.

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás