A nemnormális katonák

A hidegháborúban nem csak űrverseny folyt, meg atomverseny, hanem okkult-ezoterikus verseny is. A paranormális jelenségek kutatására mindkét oldalon nagy erőfeszítéseket tettek - hogy mennyire átverésből, mennyire komolyan, és milyen szerepe volt ebben az - úgy látszik minden rendszerben egyformán idióta - fejeseknek, az jó kérdés.

A Kecskebűvölők nem tényfeltárni akar - bár hangsúlyozzák, hogy bizony több igazság rejlik a poénok között, mint elsőre gondolnánk. Hogy ez az igazságmag a szuper-para katonák történetében, vagy az emberi hülyeség bemutatásában rejlik, azt persze nem tudjuk meg - de éppen ettől válik izgalmassá ez a különös háborúsfilm.

Mert mástól amúgy nem nagyon izgalmas - néhány dilis kóvályog a sivatagban az iraki háború közepén, és fura roadmovie-juk közben sztorizgatnak a titkos abnormális alakulatról, a megalakulásáról, a kecskékről, jedikről, egyenruhás hippikről és a 22-es csapdájából ismerős őrült katonai vezetőkről. Azt hiszem, a 22-es csapdája jó hasonlat: Heller remekművénél talán kicsit kevésbé keserű, és finomabban abszurd. De mindenesetre ugyanúgy nem számít benne a történet, nem megy sehová a cselekmény, egyszerűen csak bemutat - olyan emberi hülyeségeket (és -nek), mint a háború és az ezotéria.

Bár háború a háttér, katonák (meg wannabe haditudósítók) a főszereplők, izgalom, robbanás meg sok csavar nemigen akad. Az Első Föld Zászlóalj ugyanis a béke hadserege, a "szeretkezz, ne háborúzz" elvet hirdeti - és ezzel ér el katonai célokat. Mint ebből az abszurditásból is látszik, inkább a humoron van a hangsúly. De nem abból a fajtából, amin dől az egész moziterem a hahotától, sokkal inkább amikor hol itt, hol ott kacag fel valaki, ahogy leesik neki egy-egy első látásra nem is szembetűnő poén - meglátszik rajta, hogy angolok is közreműködtek a film készítésében.

Sokkal inkább egy kritikus szatíráról van tehát szó, mint harsány, akciódús vígjátékról - viszont abból nagyon hangulatos darab. Külön ízt ad neki, hogy nem csak a háború és a társadalom visszásságai kapják a fricskákat, hanem az ezotéria is bele van keverve. Az pedig, hogy olyan színészek alakítanak benne szenzációsat, mint George Clooney, Jeff Bridges és Kevin Spacey, óriásit dob rajta - lehet, ha kevésbé nagy nevek és tehetségek bohóckodnának, nem értékelnénk ennyire. De minden színész beleadta szívét lelkét - talán Ewan McGregor a legkevésbé, de azért őt sem kell félteni - az a jelenet, amiben pont ő kérdezi a jedi-lovagokról a vele szemben ülő George Clooneyt, örökre emlékezetes marad...

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu